6. HÚSZ FORINT — duplán megérte (1976.)

Középiskola. Farsang ideje lehetett, mert a lányok közül többen is együtt, maskarában terveztek az osztálybulira érkezni. Gondoltam egyet, rádobok még egy lapáttal, nőnek öltözve egyedül fogok beállítani. Közhírré tettem, mire az egyik lány erős hitetlenkedéssel kételkedett benne. Mivel nemének nagyobb darabja volt, kölcsönkértem tőle egy szoknyát és egy harisnyát, melyet másnap behozott. Még mindig nem hitt nekem, ezért kénytelen voltam komolyságomat bizonyítani:

— Fogadjunk húsz forintba, hogy nőnek öltözve és egyedül fogok érkezni!

Ekkortájt pontosan ennyi volt a heti zsebpénzem, nem lehetett kukoricázni. Egyébként is, komolyan gondoltam a dolgot.

Szombat délután a tervet előadtam a szüleimnek. Nagyot nézett anyukám, de a kért kellékeket a szekrényből szó nélkül kezdte előszedni: fejkendő, melltartó, szivacsok meg miegymás. Elkezdődött a fiúból lánnyá átváltozás kendőzetlen folyamata. A vége felé csak megszólalt anyukám:

— Te tényleg így akarsz a suliba bemenni?

Elkészült a félhosszú hajú Laci cicababa. Percenként kinéztem az ablakon, vajon mikorra várható a nyolcvannégyes busz. Sokan várakoztak a megállóban, gyorsan indultam. Mikor a kapun az utcára kiléptem, orrom előtt elhúzott a járat. Kezdtem magamat kényelmetlenül érezni: fejemen kendő, rajtam kabát, de alóla kilógott a szoknya alja, abból meg a harisnyába bújtatott szőrös lábam, mely férfi cipőben végződött. Negyed óra! — ájuldoztam. A buszmegállóban parkoltam le, de hamar megvilágosodtam: jöhetnek ismerős arcok, akik kapásból hülyének fognak vélni. Gyorsan behúzódtam a kapualj védelmébe. Érkezett egy ismerős fiú, kimeresztett szemekkel hosszasan rám bámult, de szerencsére szó nélkül tovább ment.

Mentőövként érkezett a nyolcvannégyes busz. Felszálltam a hátuljába, de ott csak a közepén lévő függőleges kapaszkodórúdnál volt szabad hely. A velem szemben álló fickónak majdnem kiesett a szeme. A következő megállóban a hátsó ablaknál lévő egyik hely felszabadult, már ugrottam is oda. A helyzet mindössze annyit változott, hogy immár nem az utastársakat riogattam kétes látványommal, hanem a busz mögött autójukkal közlekedő sofőröket. Valamennyire mégis csak konszolidálódott kényelmetlen helyzetem. A Május 1 mozinál örömmel ugrottam le a csuklósról. Nem a Mártírok útján, hanem a zegzugos mellékutcákban szedtem a lábamat. Amikor befordultam a suli utcájába, az ablakban lógó fiú a többieknek hírül adta:

— Nőnek öltözve jön az angyalföldi!

Mire beléptem a kapun, a fiúk már ott legyeskedtek körülöttem. Jöttek a zsírosabbnál zsírosabb ajánlatok, de egy laza mozdulattal félretoltam őket. Az emeleti osztályterembe belépve lett csak igazi szájtátás a lányok körében. Egyikük megvádolt, hogy biztosan a fiú mosdóban öltöztem át. Körém csoportosult az egész osztály, mindenki nevetett. A fiúkat a melltartó és a szoknya alatti részek egyre jobban kezdték érdekelni. Szemtelenebbjüket keményen megfenyegettem. Négy lány közösen érkezett kuktának, ördögnek, matróznak és kéményseprőnek öltözve, de az egyszemélyes merész attrakcióval orruk elől elhalásztam a jelképes pálmát. Eközben valaki elszaladt a tanáriban tanyázó osztályfőnökért. Nagy sebbel-lobbal érkezett a pedagógus, és már az ő szája is a füléig szaladt. Véget ért a cécó, elmentem a mosdóba átöltözni. Visszajőve a szoknyát és a harisnyát visszaadtam a lánynak, aki nyújtotta a húszast.

— Kösz, nem kell! Költsd inkább fagyira!