Vidám napot / hol lakik az isten és az ördög...,

Ehhez a két szokatlan, egy házban lakó és egymástól soha nem elköltöző címzetthez teszem meg a magam irányítószám javaslatát.

Szokták mondani: minden a fejben dől el. Ez nagyon igaz szerintem is, mert a gondolatnak ott található meg az önképző köre. Az emberré válás folyamatában az agyi struktúra egyre barázdáltabbá vált. A szó teremtő erejével pedig idővel életre kelt az egy tőről fakadó két, de egymás nélkül nem értelmezhető ellenfogalom az őseinkben: isten, ördög. Oka lehetett, a szellemi képességnek olyan gondolkodásbeli struktúrális szintre való eljutása, ahol törvényszerűen megfogalmazódnak a ráutaló tények ismeretéből fakadó, helyesen feltett kérdések.

A levezetést kezdeném a magyar nyelvtan iránymutatásával: mindkét szó fogalom. Ábrázolás tekintetében, istent ritkán teszik láthatóvá — leginkább egy jóságos ősz férfikobakban ölthetne vonalakat — az ördögöt pedig egy elfajzott, bojtban végződő hosszú farokkal ellátott rusnya dög férfi emberfélének vizualizálják — kezében kiegyenesített végű vasvillával álldogál egy rotyogó tartalmú üst mellett. Ezeket lefordítva a magyar nyelv segítségével: a jó és a rossz mellékneveket kapjuk.

Magunkba mélyedve hamar felismerhetjük mindkét tulajdonság vitathatatlan meglétét. Ezzel nem is lehet baj, mert ha csak az egyik lenne, ezzel önmagát kioltaná.

Mitől függhet, hogy kiben milyen jellemvonásbeli erők munkálkodnak meghatározóan, és hogy merre billen el a mérleg nyelve? Egyértelmű rá a válaszom, amely kissé nyakatekerten hangzik: a saját magunkat összegző, de annak letisztult kivonatának ránk egyértelműsítően visszaható útmutatásától, a lelkiismeret fokától. Mindjárt hozzáteszem: nem mindegyik embernek van ilyenje a tudatában, de a tudattalanban persze ott szunnyad. Ebből egyenesen következik a számomra: nem lehet olyan emberépítő vagy emberromboló tényező, amivel ne rendelkezne a Földön élő összes ember bármelyike. Saját élettapasztalatom mondatja velem ezt.

Minden ember számára a nagy kérdés: mikor ismeri fel, hogy őbenne is ott rejlik minden lehetőség a teljes skála tekintetében? Minek kell megtörténnie ahhoz az életben, hogy pl. magából pozitív hajtóerőnek mindazokat a képességeket előhozza és hatékonyan használja, amelyeket addig magában nem ismert fel? Attól függhet, hogy észrevesszük-e a ráutaló helyzetet, valamint képesek leszünk-e megfelelően megragadni az adódó pillanatot, és gyakorlatiasan a magunk épülésének szolgálatába állítani a belső erőforrást. Amennyiben ez a belső motor lendületet kap, már magától fog munkálkodni bennünk, újabb és újabb ötleteket fog a tudat szintjére megcímezni — a kapott ötleteket magunkévá tehetjük vagy visszaküldhetjük a feladónak — nekünk pedig alapvetően csak arra az egyre kell ügyelni, hogy ez az önépítkező folyamat zavarmentes legyen. A belső énről van szó.

Én az isten és az ördög hollétét magamban tudom. De, ha ezek megtalálhatóak bennem, másokban is ott kell, hogy legyenek. Ezeket a fogalmakat nem vagyok hajlandó magamból kivetíteni. Miért? Ami rajtam kívüli építőkő vagy romboló erő, annak magamba fogadására csak egy vagy több áttéten keresztül kerülhet sor, az áttét megmagyarázójának pedig jól körülhatárolható szándéka lehet vele. Attól, hogy valaki magában vagy magán kívülre helyezve találja meg a maga ismerete vagy hite szerinti igazságot a felvetésben, akár mindegy is lehet. A lényeg az, hogy az alapvető emberi értékeket mindegyikőnk lelkiismereti szinten tiszteletbe tartsa a józan paraszti ész íratlan szabályai szerint...

 

A margóra idekívánkozik. Miután olvashatóvá tettem az összegző gondolatomat a témáról, a keresőbe kíváncsiságból beírtam(hol lakik az isten és az ördög” — hogyan gondolkodnak mások erről, okán. Mindössze néhány találat után egy a számomra olyan meglepő kigyűjtésre leltem, ami felkeltette az érdeklődésemet — tartalmilag idézem:

A Szent Biblia írott szövegéből kiszámolva: isten 2270365 + ember haláláért felelős, míg a sátán — az istennel kötött fogadás következtében; isten jóváhagyásával tette — tíz hithű személyt pusztított el (jób hét fia, és három lánya).

Elgondolkoztam rajta. A következő letisztult üzenet jött át nekem belőle — nem vallási irányultságú, hanem nagyon is emberi alapú:

A magát a megkérdőjelezhetetlen igazságnak kijelentő tényezőtől, nem bűn-e az általa bűnösnek tartott embereket megöletni a híveivel, és nem bűn-e, a bűnbaknak kikiáltott másik erővel igazhitűeket legyilkoltatni?

De ez már az én áttétem...