139. HÓGOLYÓ — mire
jó (1972.)
A Váci úton
jellemzően 1000-es pályaszámú villamos motorkocsik közlekedtek, két nyitott
végű pótot kötöttek utána. Szülői, valamint kisdobos és úttörő Nevelést kapott
ifjúság lévén, annyira korán érkeztünk a suli elé, hogy a portás bácsi az
osztályterembe még nem engedett fel minket. Mit volt mit tenni, a puha fehér
tél adta csábító lehetőséget kihasználva, nekifogtunk hógolyózni. Kiváló
célponttá vált az iskola előtt elkattogó villamos, de elővigyázatosságból csak
azok, melyek tőlünk a távolabbi megálló felé tartottak. Amennyiben egy ilyen
áldozat típusú jármű közeledett, lendültek az ifjú karok és pergőtűz alá vettük
az ellenségnek kinevezett villamost. Én nem voltam jó célzó soha sem. Ennek
viszont éppen ellentmond az egyik dobásom eredményessége. A kezemből kirepülő
hógolyó, az ötvenötös villamos nyitott peronján utazó egyik utas fejéről
levitte a kucsmát. Néhányan elismerően gratuláltak a telitalálathoz. Kihúztam
magam. Eközben A jármű befutott a Forgách utcai
megállóba. Hamarosan egy felindultságtól tajtékozó, vágtázó férfi közeledett a suli
felé. Ezt észre vette az egyik szemfüles kölyök, mire villámgyorsan felkaptuk a
táskákat és uzsgyi be a most elsősorban menedékhelynek
tekintett épületbe.
A második történet
évtizedekkel későbbi. Megritkultak a havas telek, de néha akadt egy-egy jobb
évjárat. Hazafelé tartottunk a vakvezetővel. Mivel ő imádta a havat, ezért
kerülővel, a lakótelep belső részén áthaladva igyekeztünk a hátsó kapu felé.
Nem véletlenül. Az iskola mellett lévő játszótér zsibongott az iskolatáskájukat
félre dobó, önfeledten hógolyózó lurkóktól. Mivel a kezem ekkorra már
egyáltalán nem kívánta a hógolyó hűsét, megkértem a fiatalokat — akik
mindkettőnket jól ismertek — hogy repítsenek néhány hólabdát, Kicsinek. Örömmel
vették a kérést. A gyerekek harsányan nevettek — a pergő hangja árulkodott a
szuka mozgásáról. Az egyik fiú szerencsére elkottyantotta, hogy a hógolyók egy
részét megeszi a kutya. Megkértem őket, olyan messzire dobják a hólabdát, hogy
csak a hűlt helyét találhassa meg.
Másnap alsó
tagozatos diákok vártak ránk a suliban. Gyermeki lelkesedéssel vették körbe a
hozzájuk nagy sebbel-lobbal megérkező vakvezetőt. Az óra felénél járhatott a
párbeszéd, amikor öklendezni kezdett a négylábú sztár. Mérhetetlenül
kellemetlenül éreztem magam. Az osztályfőnöknek is volt kutyája, szó nélkül
feltörölte a feltörölni valót. A soron következő osztály ideiglenesen kimaradt
a sorból, mert a torokgyulladást kapott négylábú szakival hazamentünk. A
kimaradt osztályok később kárpótolva lettek.