Vidám napot / hisszük vagy nem...,

Zsebre megy.

Férfi ember létemre olykor nincs ellenemre a bevásárlóközpontokban való „soppingolás”. Mindez annyira igaz, hogy a minap a párom már-már lázadozott egy újabb üzletbe történő belépés hallatán. Ám ez perceken belül fából vaskarika elhatározás lett, mert miután punktum eltökélte a hazaindulást, a kijárat felé útba eső néhány üzlet kirakata előtt megállt vagy be is ment szétnézni: én meg mosolyogva dekkolhattam a folyosón.

A Nyugati-tér közelében az egyik üzlet nagyker áron árusítónak hirdeti magát. Az interneten is erősen nyomul: minden tőle telhetőt megtesz a vevők becsalogatásáért. Vásároltam ott olyan nadrágot is, amelyben a címkére rá volt írva, hogy a mosás utáni színelváltozás nem garanciális tényező — persze, csak utólag vettük észre ezt a figyelmeztetést. Ez nem az üzlet sara lett, hanem a figyelmetlen vásárlóé maradt.

Több üzletben is szétnéztem a férfi zakók terén. Lenvászonból készült fehér konfekció ára 15 ezer forint volt. A magát nagyker áron reklámozó üzletben ugyanazon portéka 20 ezer forintba került. Én annak idején úgy tanultam a kereskedelmi iskolában, hogy a nagyker árból növi ki magát a kiskereskedelmi ár, és nem fordítva. Ennyit változott volna negyven év alatt a világ?