Vidám napot / hihetetlen...,

Nem kis pályás!

Kijöttünk a Rudas gyógyfürdőből a haverral, és az Erzsébet híd tövében felszálltunk a Moszkva tér felé tartó, három kocsiból álló villamos elülső motorkocsijába. A középső keskeny ajtóval szemben lecövekeltünk. A vjármű alig indult ki a megállóból, egy férfi odaállt, a leszállás oldalon lévő keskeny ajtóhoz, azzal félig szembefordulva, és nadrágja lehúzott slicce mögül, egy kolbászhoz hasonló rudat előhúzott: bár a rajta lévő kabát valamennyit takart a beinduló verébhajszából, de eléggé feltűnő volt még így is. Az egyik utas rögvest előresietett a villamosvezetőhöz, és szóvá tette, a sztahanovista kézügyességével közszereplővé előlépő utas nem kívánatos jelenlétét.

Közeledtünk egy, a történet szempontjából meghatározó jelentőségű ponthoz: a villamos pálya egyenes irányú vonalvezetése egy helyen röviden megtörve kitér jobbra, majd ismét egyenesen továbbfolytatódik. A haverral fél szemmel figyeltük a koma szorgos ténykedését. Meglepve észleltük, hogy egyszer csak kinyílik a manuál terápiától ajzó fickó mellett lévő keskeny ajtó — a motorkocsi három ajtajából csak ez az egy! — egy nagyot ránt a villamos, és a tárva-nyitva ajtó lehetőség szabad utat engedett az elkövetkező másodpercek fejleményeiről mit sem sejtő utasnak, váratlan távozása után pedig becsukódott a robogó villamos ajtaja — haverommal majdnem megpusztultunk a röhögéstől. A Moszkva téren leszálltunk az ott rövid ideig várakozó villamosról, és túljutva az első motorkocsin, kaján mosoly kíséretében visszaintettem a nem semmi vezetőnek.

Időközben elköltöztem otthonról, és egy körfolyosós házban laktam. A gang adta lehetőség tálcán kínálja az egy emeleten lakó emberek összeismerkedésének lehetőségét. Az egyik lakótárshoz bejáratos lettem. Löktük a szót, szóba került mindenféle. Szívesen mesélt a régi munkájáról, amit nagyon szeretett csinálni, de mégis váltott. Csupa fülként hallgattam az újabb történetet, és a múltból elkezdett valami derengeni. Mikor befejezte a mondókáját, mosolyogva megszólaltam: — A haverommal mi is ott voltunk azon a villamoson, aminek menet közben kinyitottad az ajtaját, és kirepült rajta a mutogatós! Meglepetten nézett rám. — Amikor visszafelé vezetted a villamost, a füvön ott volt még a herevere? — kérdeztem tőle. — Nem! — felelte természetes nyíltsággal.