49.
HÁZIBULI – tanulságok (1976)
Középiskolások voltunk. Az osztályból
négyen tartottunk egy lányos házhoz. A házigazdává előlépett lány egy évvel
alattunk járt suliba. A szülőktől mentes családi házat hamar birtokba vettük.
Megakadt a szemem egy feltűnően csinos lányon. Ahogy szokták mondani: szem,
száj ingere. Nem teketóriáztam sokat, melléje pártoltam. A szomszédos szobába
mentünk táncolni. Hamarosan érkezett a lassú szám, nem fogtam vissza magam. A
lánynak nem volt ellenére a nyomulás, bár az illendőség kedvéért némi visszafogottságot
kért. Tiszta sor, ennyit én is beáldozhatok a perzselő hevület oltárán.
Kimelegedtünk
az egymásra találásban. Négyen kimentünk a ház még nem teljesen elkészült
emeleti erkélyére. Bár sötét volt odakint, de észrevettem, hogy az erkély egyik
oldalsó korlátja nem került a helyére. Okát nem tudom megmondani, de a kedvemre
való lány elkezdett hülyéskedni: bohóckodó lépéseket
tett az erkély korlát nélküli széle felé.
– Ne hülyülj, mert a végén még leesel! – szóltam rá határozottan.
De ő csak
nevetett rajta. Tehette mindaddig, amíg a kelleténél eggyel többet nem lépett.
Hárman maradtunk odafent. Gyorsan lenéztem az udvarba. A virágágyásban hason
feküdt. Körülötte karók tömkelege meredt az égnek. Kivert a verejték.
Aki élt és mozgott
a házban, mindenki kisietett a kertbe. Tudott beszélni. Megkönnyebbültünk. Az
egyik karját nagyon fájlalta. Látszott rajta, eltörhetett. Talpra segítették.
Visszamentünk a házba, a buli gellert kapott. Ekkor az egyik osztálytárs, aki
másodmagával szintén kint volt az erkélyen, jópofaságnak szánva bedobta a
köztudatba, hogy a lányt én löktem le az erkélyről. Köpni, nyelni nem tudtam
ettől a vérlázító hazugságtól. A lány erre fel rám nézett mérgesen, és ő is
ráállt erre a szövegre. Ekkorra már én is kinyitottam a számat és
mindkettőjüket a helyére tettem. A többiek csak kapkodták a fejüket.
Amikor hétfőn
reggel beléptem az osztályba, azzal fogattak a többiek, hogy hallották a nagy
hírt: a csaj nem akart lefeküdni veled, ezért kidobtad az erkélyről! Ezt az álhírt
persze az a fiú terjesztette, aki a bulin is jópofaságnak szánva, ezt a
szöveget lökte. Mérhetetlenül felháborodtam, mert a lány könnyen ott hagyhatta
volna a fogát. Ilyennel nem lehet viccelni. Odaléptem a sráchoz és a többiek
előtt hangosan megfenyegettem:
– ha még
egyszer kiejted a szádon ezt a hazugságot, szétverem a pofádat!