49. HÁZIBULI – tanulságok (1976)

Középiskolások voltunk. Az osztályból négyen tartottunk egy lányos házhoz. A házigazdává előlépett lány egy évvel alattunk járt suliba. A szülőktől mentes családi házat hamar birtokba vettük. Megakadt a szemem egy feltűnően csinos lányon. Ahogy szokták mondani: szem, száj ingere. Nem teketóriáztam sokat, melléje pártoltam. A szomszédos szobába mentünk táncolni. Hamarosan érkezett a lassú szám, nem fogtam vissza magam. A lánynak nem volt ellenére a nyomulás, bár az illendőség kedvéért némi visszafogottságot kért. Tiszta sor, ennyit én is beáldozhatok a perzselő hevület oltárán.

Kimelegedtünk az egymásra találásban. Négyen kimentünk a ház még nem teljesen elkészült emeleti erkélyére. Bár sötét volt odakint, de észrevettem, hogy az erkély egyik oldalsó korlátja nem került a helyére. Okát nem tudom megmondani, de a kedvemre való lány elkezdett hülyéskedni: bohóckodó lépéseket tett az erkély korlát nélküli széle felé.

– Ne hülyülj, mert a végén még leesel! – szóltam rá határozottan.

De ő csak nevetett rajta. Tehette mindaddig, amíg a kelleténél eggyel többet nem lépett. Hárman maradtunk odafent. Gyorsan lenéztem az udvarba. A virágágyásban hason feküdt. Körülötte karók tömkelege meredt az égnek. Kivert a verejték.

Aki élt és mozgott a házban, mindenki kisietett a kertbe. Tudott beszélni. Megkönnyebbültünk. Az egyik karját nagyon fájlalta. Látszott rajta, eltörhetett. Talpra segítették. Visszamentünk a házba, a buli gellert kapott. Ekkor az egyik osztálytárs, aki másodmagával szintén kint volt az erkélyen, jópofaságnak szánva bedobta a köztudatba, hogy a lányt én löktem le az erkélyről. Köpni, nyelni nem tudtam ettől a vérlázító hazugságtól. A lány erre fel rám nézett mérgesen, és ő is ráállt erre a szövegre. Ekkorra már én is kinyitottam a számat és mindkettőjüket a helyére tettem. A többiek csak kapkodták a fejüket.

Amikor hétfőn reggel beléptem az osztályba, azzal fogattak a többiek, hogy hallották a nagy hírt: a csaj nem akart lefeküdni veled, ezért kidobtad az erkélyről! Ezt az álhírt persze az a fiú terjesztette, aki a bulin is jópofaságnak szánva, ezt a szöveget lökte. Mérhetetlenül felháborodtam, mert a lány könnyen ott hagyhatta volna a fogát. Ilyennel nem lehet viccelni. Odaléptem a sráchoz és a többiek előtt hangosan megfenyegettem:

– ha még egyszer kiejted a szádon ezt a hazugságot, szétverem a pofádat!