Vidám napot / házi buli...,

Tanulságok.

Középiskolások voltunk. Ebben a korban szép lassan beindulnak a nemek közötti kapcsolat építgetések. Az osztályból négyen tartottunk egy lányos házhoz. A házi gazda lány egy évvel alattunk járt suliba.

A szülőktől mentes családi házat hamar birtokba vettük. Megakadt a szemem egy feltűnően csinos lányon. Ahogy szokták mondani: szem száj ingere. Nem teketóriáztam sokat rajta, melléje szegődtem. A szomszédos szobába elmentünk táncolni. Hamarosan érkezett a lassú szám, és nem fogtam vissza magam. A lánynak nem volt ellenére a nyomulás, bár az illendőség kedvéért, némi visszafogottságot kért tőlem. Tiszta sor, ennyit én is beáldozhatok a perzselő hevület érdekében. Ezalatt a többi fiatal is elvolt egymással, egymás között.

Kimelegedtünk a nagy egymásra találásban. Négyen kimentünk a még nem teljesen elkészült ház emeleti erkélyére. Bár sötét volt odakint, de észrevettem, hogy az erkély egyik oldalsó korlátja nem került a helyére még. Okát nem tudom megmondani, de a kedvemre való lány elkezdett hülyéskedni: bohóckodó lépéseket tett az erkély korlát nélkül maradt széle felé.

— Ne hülyülj, mert a végén még leesel! — szóltam rá határozottan. De ő csak nevetett rajta. Tehette mindaddig, amíg eggyel többet nem lépett a kelleténél: hárman maradtunk odafent. Gyorsan lenéztem az udvarra. A lány hassal lefelé feküdt a virágágyásban: körülötte karók tucatjai meredtek ki a földből.

Aki élt és mozgott a házban mindannyian lesiettünk hozzá. Tudott beszélni. Megkönnyebbültünk. Az egyik karját fájlalta nagyon. Látszott rajta, eltörhetett. Talpra segítettük. Visszamentünk a házba: a buli gellert kapott. Ekkor az egyik osztálytárs — aki másodmagával szintén kint voltak az erkélyen — jópofaságnak szánva bedobta a köztudatba, hogy a lányt én löktem le az erkélyről. Köpni nyelni nem tudtam eme vérlázító hazugság hallatán. A lány erre fel rám nézett mérgesen, és ő is ráállt erre a szövegre. Ekkorra már én is kinyitottam a számat, és mindkettőjüket a helyére tettem — a többiek pedig csak kapkodták a fejüket.

Mikor hétfőn reggel beléptem az osztályba, azzal fogattak a többiek, hogy hallották a nagy hírt: a csaj nem akart lefeküdni veled, ezért kidobtad őt az erkélyről. Ezt az álhírt persze az a fiú terjesztette, aki szintén kint volt az erkélyen. Mérhetetlenül felháborodtam ezen, mert a lány akár ott is maradhatott volna, ahová fentről leesett. Odaléptem a sráchoz és hangosan megfenyegettem a többiek előtt: ha még egyszer kiejted a szádon ezt a hazugságot, szétverem a pofádat! — utána még egy kukkot sem mert szólni.