Hátára ugrott — nyáron fű télen rovar

Nepál, az egymással ellenséges viszonyban lévő India és Kína között nem csak sima pufferzóna, hanem a Mount Everest révén területi vitában áll a kínaiakkal. A jelenlegi status quo alapján, a világ legmagasabb csúcsa, egyben a két ország nemzetközi határvonala is. A történelem folyamán, a környező országok területéről (India, Kína), és a hódító céllal érkező angolok is fenyegették az ország területi egységét. A harcos nepáliak, amelyből kiemelkedett a katonailag képzett gurka népcsoport, minden támadást visszavert: az angolok protektorátust hoztak létre. Minden rosszban van valami jó is. A huszadik század elején az ország középkori viszonyok között tengette az életét, lényegében teljesen elzárva a külvilágtól. Iskolai oktatásban csak a királyi család tagjai részesülhettek ekkoriban. 1950-ben kezdték építeni az első szilárd burkolatú utat. Ez mindent elmond a honnan hova tartó fejlődési útról. Napjainkban az országban 27 százalékos az analfabetizmus, amely kirívóan magasnak számít a kontinensen. Az állami általános iskola az öt-tizennégy éves gyerekek számára, tankönyvvel étkezéssel és iskolai egyenruhával együtt ingyenes, de nem magas színvonalú. A tanintézménytől távol lakó diákokat iskolabuszokkal és tuk-tuk-okkal szállítják a suliba. Léteznek magániskolák is. A középiskola kétéves, meghosszabbítható, utána jöhet az egyetem. A tehetős családok nagykorúvá vált aranyifjai külföldön folytatják tanulmányaikat. A maoista és kommunista ideológiát valló pártokból álló koalíciós kormányzatok ezen a téren megteszik mindazt, ami részükről megtehető: az elzártabb hegyvidéki területen élő gyermekek iskoláztatása szinte lehetetlen. . Hasonló a helyzet az egészségügy terén is. Van, de kevés az ingyenes állami kórház, de nyolcszor annyi a magánalapítású. Az állami fenntartású intézményekben a fogorvosi és a születéssel összhangba hozható ellátásért, fizetni kell. Utóbbi oka, a kiemelkedően magas népszaporulat megfékezése: az utcaközönség felét gyerekek teszik ki. 1950 után fejlődésnek indult az ország. Aközben az évszázadokon átívelő királyság megbukott, megbuktatták. Az évezredforduló táján, tizenkét éven át véres polgárháború dúlt az országban, amely évtizedekkel visszavetette a fejlődésben. A nyomor széléből vissza a gödör legaljába. Nem állnak könnyű feladat előtt a nepáliak, mert végtelenül korrupt politikusok rendelkeznek a fejük fölött. Tehát van miért imádkozniuk a helyieknek.

Épített örökségük a sztúpák, pagodák, imahelyek, királyi paloták. Hitforrásuk a hinduizmus , belőle fakadt a buddhizmus. A nepáli születésű Buddha banyánfa alatt ülve (léggyökeres növény) elgondolkodva világosodott meg, és jelölte ki a követendő utat, eredményesen. Az országban vallásszabadság van. A lakosok túlnyomó része a hindu tanokat követi. A buddhizmust gyakorlók a másodikak a sorban. Egy sztúpa alapvetően az alábbi öt építőelemből áll: egy négyszögletes alap, egy félgömb alakú boltozat, egy kúp alakú csúcs, egy sarló, egy korong. Mindegyik elemnek gazdag szimbolikája van, és megfelel az öt elem (föld, víz, tűz, levegő, űr) valamelyikének. Hihetnénk, hogy a szent helyek és környezetük mentesek a szutyoktól, de ez nincs így. A templomok némelyikébe csak cipő levétele után lehet belépni, de a zoknira érdemes egy másikat húzni, amelyet kijőve el lehet dobni. Nem mindenki tiszteli az ilyen helyen áhítatot gyakorló hívet. Történt Gorkhában, hogy az imádkozó férfi hátára ráugrott egy majom. Nem az első ilyen esetről lehetett szó, mert a kezében botot tartó felügyelő munkába állította magát. Ám létezik a Majmok temploma is (Katmandu), amelynek mesébe illő legendaalapja van: a hercegnő és egy majom frigyének leszármaztatása. Itt aztán több állatkertre való majom ugrándozott, visítozott vagy egy faágon ülve csendes szemlélőként megbámult bennünket. A szent hely környéke tele árussal, akiknek éppen lenne ideje kezébe seprűt ragadni. Pedig a tettre kész kézre igény mutatkozott: a feleségem kitárt tenyerébe, a több csoportban érkező nagycsoportos óvodások közül többen is nevetve belecsaptak. Igyekvők az árusok, de nem erőszakosak. Ha Gorkha városról esett szó, essen szó a várdombról.

A szállásnál 300 méterrel magasabban lévő várig ezerhétszáz lépcsőfokot kellett venni. A 3 kilométer hosszú 1,5 órás út során betekintést nyerhettünk a helyiek életkörülményeibe, szokásaiba. A hegyoldalban csak muzulmán hitűek laknak. Egyszerű házaik kerítés nélküliek, egymáshoz közel építve. Igazi nagy családot alkotva élik mindennapjaikat. A háztetőket nehezékekkel stabilizálják. A tehetősebbek háza előtt hűtőszekrény. Egy kőkádnál nők félmeztelenül mosakodnak: hátukon kendőféle. Csoportunk megjelenése nem okoz riadalmat közöttük, megszokhatták az ilyesmit. Haszonállatnak tyúkot tartanak, és hallottuk a naposcsibék csipogását is. Díszállatnak kalitkában papagáj, amely alig volt nagyobb a rabmadárnál. A dombvidék népe jellemzően ránk köszönt, amelyet természetesen viszonoztunk. Vallásukat tekintve nem tűntek bigottnak, erre öltözékük utalt. A pihenőkkel tarkított vonulásnak lett egy arcunkra mosolyt csaló momentuma is: az egyik faág legvégén kölyökmajom hintázott. A legidősebb utastársunk egy hetvenöt év körüli hölgy volt, akinek teljesítményéért utólag gratuláltam — ezúton az engem segítő feleségemnek is — nekem pedig a harmincas nepáli idegenvezető. Ő a hivatalosan már eltörölt kasztrendszer egyik magasabb szintjén álló személy — a kasztrendszert az emberek zsigereiből emberöltők alatt az idő fogja véglegesen elfelejtetni. Széles körű ismerettel látott el minket az utazás ideje alatt. Volt rá lehetősége, mert négy nap telt el zötykölődős buszozással. De bőven volt mit látni az ablakon át.

A falvak nagyságrendileg ötven házból álltak. Elvétve fordult elő közöttük emeletes. Ezek díszesek voltak, látszott rajtuk a tulajdonos relatív jó léte. A többi lakóépület egyszintes. Középen ajtó, végig folyosó, a másik végén egy másik ajtó. A folyosóról jobbra és balra is szobák nyíltak — ilyet máshol nem láttunk még. Teljesen más ingatlankép várt ránk a széles határban. Kis alapterületű lakok, esetenként emelettel. Jellemzően közvetlenül az országút mellett húzták fel azokat. Lerítt róluk a szegénység. A dombtetőn és a hegyoldalban is, feltűnt egy-egy viskó — az országút és a magaslati pontok között széles árterű folyó hömpölygött. Az utóbbi ingatlanok körül gyakran került elénk a teraszos földművelés látványvilága: gazdálkodnak az életben maradásért, és a jobblét reményében. A folyam felett olykor függő és kőhidak vezetnek át. Kutya kemény élet, de évszázadokon át megörökölve megszokhatták. Ebbe nőttek bele. A nem létező édenkert idilljét, az egyesével, de akár ligetesen növő banánpálmák roskadozó termése jelentette: a táj telis-tele lombhullató örökzöld erdővel. A reggel hűvösében az út szélében tüzet raknak az emberek. Köréje csoportosulva melegítik át elgémberedett tagjaikat beszélgetve, és így egy kicsit a lelküket is megolajozzák. A nepáliak mindennapjai a természet ölén telnek el: a kőkádnál hajat mosnak a nők, ugyanott a kisgyerekeket lecsutakolják, hosszasan tetvészkednek. A ház előtt széken vagy a földre leterített rongyon ülve beszélgetnek egymással. A munkában megfáradt ember dikóra dől. A kőkádban kimosott ruhákat a földre kiterítve szárítják, a terményeket földre terített vásznakra öntve — és aközben egyre imádkoznak a természeti katasztrófák elkerülése érdekében.