Hasra vágnia magát — múló pillanat

4. Thaiföld

Négy országot érintő utazásunk során nem Thaiföldön fordult elő első ízben, hogy az előzetesen megadott program a legelejétől kezdve fenekestől felborult. Mire a repülőtértől a hotelig megérkeztünk, addigra túl voltunk az első benyomásainkon Bangkokról. A látottaktól nem tapsikolt örömében a feleségem, mert nem szereti látni a nyomort, és nem érzi komfortosan magát a nem európai kultúrkörnyezetben. De mivel Ázsia egyik ikonikus fővárosában lélegeztünk, mi más is lehetett volna a valóság. Szállásunk halljában a helyi idegenvezető sokkoló ajánlatára, miszerint 2 óra múlva indulunk tovább, egységesen fellázadtunk, mondván, nem szállodázni jöttünk ide. A kiharcolt fél óra múlva indulunk lehetőség más szempontból nehezítette meg a dolgunkat: a hotelek zegzugos folyosóin nem mindig könnyű eligazodni, és néha fejtörést okoz a kijelölt szobába való bejutás is. Az utazás végéig nem derült ki a helyi idegenvezetőről, hogy fiú-e vagy lány — a bangkoki csúcsforgalom elkerülése érdekében ajánlotta a kétórás szállodai tartózkodást. Szerencsére csak kisebb mértékben korlátozta közlekedésünket a délutáni csigatempó.

A Csaophraja folyó fehér foltként volt jelen a tudatomban. Ez ellen hatalmasat lendített az első program. Egyórás buszozást követően hatemeletes üvegpláza előtt szálltunk ki a nem agyonhűtött járműből. Miután értesültünk, hogy a városnéző hajóprogram indulásáig hátralévő további két óra szabadidőt itt kell eltölteni, újabb elégedetlenségi roham támadt: nem plázázni jöttünk ide. Bennem úgy összegződött az egész kalamajka, hogy a főváros utcáin ugyan nem kell rettegnie a turistának, de az Európában megszokott városnézés itt aligha kivitelezhető, pláne egy nagyobb csoport számára. Kényszerűségből mindannyian helyben maradtunk.

A földszint egyedisége a „csak helyi kereskedő, csak helyi áru” elv gyakorlása. Sokat nem keringtünk közöttük, de vásárolhattam volna a lábunk előtt kifektetett méternél hosszabb aligátor húsából (íze és állaga a csirke húsához hasonlít), és ehettem volna sült skorpiót is, de egyiktől sem futott össze a nyál a számban. Gyorsan megjegyzem, nem vagyok finnyás, mert sült bogarat ettem már (íze a só íze volt). A földszint másik említésre méltó attrakciója a vízen csónakból árusítás környezetének adaptálása. Az emeleteken bolyongunk már. Következő elismerésre méltó emlék a mosdó. Ahogy megkönnyebbülve kijött valaki a fülkéből, már ment is utána takarítani a szakember. Ez a mosdó nem csupán csak egy mosdó volt a sok közül, mert lakásnyi terében a toalett megigazításától a megpihenésen át a gyerek karbantartásáig, bármit kulturáltan, és térben nem korlátozva lehetett megtenni. A napfényben úszó teraszról nem csak az óriási hajóforgalmat lebonyolító, keskeny szennyezett folyóra lehetett rálátni, hanem a városra is. Hogy errefelé aligha ismerik és gyakorolják a várostervezés műfaját, már az első pillanatban kiderült. A magas üveg irodaházak, a modern lakóparkok, a közepes állagú lakóingatlanok, a leromlott állapotú épületek és a nyomor, jó szomszédként bármilyen koreográfia szerint megfér, elfér egymás mellett. Kaotikus világ. A lakóházak ötödik emeletéig minden ablakon rács. Nem egyedi, hogy a lakóépület első három emelete garázs, utána kezdődnek a lakások. Mindezek tükrében visszaigazolódott bennem, hogy itt aligha lehet európai értelembe véve várost nézni.

A késő délután induló sétahajózás mindkettőnknek bejött. A vele kapcsolatos előítéletét hamar levetkőzte Kati. A hidak, a város főbb épületei, és a szobrok látványosan kivilágítva. A svédasztalos vacsora választéka, és minősége fejbiccentésre méltó. Elsőre roston sült halat ettem rizzsel. Utána szalmakrumplira fájt a fogam. Olyan ízletes hasábburgonyát addig nem ettem még, és félő, aligha fogok a hátralévő években. A körülöttem ülőket a tányéromról való kóstolásra biztattam. Eredménye mi más is lehetett volna, sült krumplit faltak másodiknak. Közben európai számokkal dübörgött az ázsiai diszkó — gondolva a közönség nemzetiségi összetételére. Meglepett, amikor táncba vitt a feleségem. Hamarosan a többiek is követték a példánkat.

A Királyi palota Thaiföld, és így Bangkok egyik leghíresebb látnivalója. Az épületegyüttes és a Wat Phra Keo egy közel 10 hektáros területen fekszik, a Csaophraja folyónál. A területet övező magas fehér fal szöges ellentétben áll a benti épületcsoport színpompájával. Az ősi Sziám derűs, meseszerű világa fogadja a látogatót. Az épületkomplexumot Bangkok első királya építette 1782-ben, majd minden uralkodó bővítette, így ma a különböző stílusok keveréke. A palotában nem lakik uralkodó, csupán hivatalos alkalmakkor használják, amikor a nagyköveteknek átnyújtják megbízólevelüket. Valóban látványos, de úszik az aranyban és ez sokat rontott rajta esetünkben.

A palotakomplexumot alkotó négy épületet nem nyitják meg a nyilvánosság előtt, de az udvar látogatható. A legnagyobb épületet az 1880-as évek végén brit építészek emelték. A Wat Phra Keo (a Smaragd Buddha temploma), a királyi kápolna áll a palotakomplexum szívében. Kissé magasabbra, egy teraszra épült, arany chedik, elefántok és templomi táncosok szobrainak özöne – akiknek ragyogó, üveggel kirakott ruháján csillog a napfény – veszi körül. A templom sztúpái aranyozottak. A tetőket fénylő narancssárga, és zöld cserepek borítják.

Cipőnket a templomajtónál levéve, egy másik világba lépünk. A belső falakon megfigyelhető illusztrációk a maguk teljességében idézik fel a Rámájana thai változatát. Az ajutthajai királyi templom utánzataként, 1782-ben épített templom a Smaragd Buddhának ad otthont, mely mindössze 75 centiméter magas. A szobor egy üvegvitrinben ül a napernyőkkel, aranygömbökkel, és mitológiai alakokkal gazdagon díszített aranyozott trónon. A szobor gyémántokkal kirakott aranytunikát visel a forró évszakban, aranyozott köpenyt az esős évszakban és emailberakásos, nehéz aranytunikát az úgynevezett hűvös évszak idején.

Ideérkezésünk előtt egy hónappal meghalt a királyné — emlékére egyéves gyászt rendeltek el az országban. Az uralkodópárt komolyan kellett vennie a thai embernek, nehogy valamelyikük megsértése miatt súlyos büntetést szabjanak ki rá. Ám a király előtt itt sem kell feltétlenül hasra vágnia magát az alattvalónak. Drogfüggőként tartják számon az uralkodót. Előfordult, hogy nyilvános helyen félmeztelen szállt ki a személygépkocsiból, máshol még ennyi ruha sem takarta a testét.