Hangtalan színvallás — harmadosztályú vagon elsőosztályú hiúság

Pár észrevétel az aluljárókról. Labirintus kialakításúak. Másik jellemzőjük, hogy az utcaszintről a mélybe nem egyenes vonalvezetésű a lépcsősor, hanem oldalirányokba megtörik. Ennek okát abban véltem megtalálni, hogy a tél hidege, de legfőként a hasító szele akadálytalanul ne juthasson le az üzemi területre — a tévedés jogát fenntartva. Kevés hajléktalannal találkoztunk, akiket a vasútállomásra és a fűtött buszpályaudvarra nem engedtek be. Mi pedig nem kereshettük fel a világ egyetlen magánkézben lévő atombunker múzeumát. Előzetesen elektronikus levélben jeleztem érkezési szándékunkat az illetékesnek. Nem érkezett válasz azóta sem. Nem csak Kaunasra, hanem Elektrénaira és Vilniusra is igaz, hogy az utcán nem szemetelnek a járókelők. Az is igaz, szemétgyűjtő edényekből nem volt hiány sehol sem. Itt tartózkodásunk üde színfoltjává vált az a tucatnyi emberből álló Krisna hívei kompánia, akik élénk dobszó kíséretében hangosan énekelve vonultak a belváros felé. Ekkor a hangfelvevő a hátizsákban lapult, nem úgy, amikor előre megfontolt szándékkal felkerestük a Jézus Krisztus-templomot. A modern épület már kívülről is bizarr kinézetű: függőleges falak, függőleges templomtorony fehérbe öltöztetve. Belül semmilyen csicsa. A keresztre feszített Jézus a helyén. Hétköznap ellenére ugyanannyian foglaltak helyet a padsorokban, mint ahányan vasárnap délben a sétálóutca elején lévő Szent Miklós arkangyal-templomban. Hangtalan színvallás. Misére érkeztünk, zenés mise lett belőle.