Hanem fordítva — nem adhat ki

Edinburgh-ba a retúrjegy ára 10 font. Eleinte kies táj, félúttól zöldebbre vált a vidék. A főváros előhírnöke a városi légi kikötő — 1-es villamossal elérhető — amit az állatkert követ. Még a buszvégállomás előtt rálátni a várra, ezért leszállás után oda eltalálni nem nagy kunszt.

London után Edinburgh a leglátogatottabb város az Egyesült Királyságban: a 3 millióból millió a külföldi.

Elsőnek a katedrálisba tértünk be. Mivel VIII. Henrik első feleségétől való elválásához nem adta beleegyezését a szentszék, a brit fejedelem elhagyta a római katolikus egyházat, és megalapította az Anglikán egyházat. A válás kimondása után feleségül vette Bolein Annát, akit hűtlensége miatt később lefejeztetett. A vallási épületet sárga homokkőből emelték, azóta külső falait az idő foga feketére rágta. Mivel az angol uralkodó egyben az egyház feje is, ezért II. Erzsébet királynőt a londoni ravatalát követően az edinburghi székesegyházban is felravatalozták. Innen a fővárosba a temetés helyére visszaszállították, és elköszöntek tőle. Falai között bolyongva úgy éreztem, hogy nem az ember van a templomért, hanem fordítva. A színes ablaküvegeken gyakran hétköznapi jelenetek elevenedtek meg. Szószéknek hűlt helye, helyén 30 centiméter magas, és hozzá igazodó méretű pódium áll a ceremóniamester rendelkezésére. Padok helyett normál székeken foglalhatnak helyet a hívek.

A várba felvezető sétány szélében, az egymást félóránként váltó skót dudások aligha dideregtek a tüdőerősítő, számomra kevésbé dallam gazdag hangszer megszólaltatása közben. A várba időre előre megváltott jeggyel mehettünk volna be, ennek hiányában viszont csak másfél óra várakozást követően — a zord időjárás miatt gondolkodás nélkül letettünk róla. Találomra útnak indultunk az egyik főútvonalon. Elsőre egy múzeumba tértünk be. Emeleti része szolgált kiállítótérként. Végtelennek tűnő szűk folyosók sora, amelyek itt-ott kiszélesedve lehetőséget adtak tárgyak bemutatására. Nekem a fülkés hordszék jött be. Könnyű fából lett megépítve. Útközben előre és oldalirányokba is, méltóságteljesen kitekinthetett a kegyelt személy. Az utcára kilépve friss levegő tódult a tüdőnkbe. A következő látnivaló a Skót Parlament épülete volt: Kati szerint, kívülről nagy vonalakban emlékeztetett a sevillai vasúti pályaudvar épületére. Különlegessége az építőanyagok összeboronálásában rejlik: nyers beton, fa, üveg. Ezeket az egyébként egymással alapvetően diszharmóniában lévő építőköveket sikerült kívül és belül egymás mellé rendezni úgy, hogy a kritikus szemű látogató idővel mégis csak rábólint az egészre. A következő célpont a szomszédban lévő Kings’ Gallery lehetett volna. A hatalmas területen szétszórtan elhelyezkedő több épületből álló komplexum átfésülésére egy nap is kevés. Érdekelt volna például II. Erzsébet királynő egykori személyi használatú hajója, amely a megkoronázását követően a városi kikötőben horgonyoz, de emellett több más látnivaló is horogra akadhatott volna, ha nem kezdett volna el zuhogni. Bemenekültünk egy bevásárlóközpont alsó szintjén illatozó, és oldalról teljesen nyitott étkezőrészébe. Rövid számvetést követően a távolsági buszvégállomáson kötöttünk ki.

A visszaút egyhangúságát a felnőttkor határához közelítő két helyi lány vihogásokkal tarkított bohémsága dobta fel. De ahol előfordul ilyesmi, ott megjelenik az anti-klérus is: az előttük lévő sorban ülő idős hölgy útközben előbb rájuk röffent — két perc csend lett a következménye — majd leszálláskor még egyszer rájuk dörrent epésen. A megszeppent lányok felé fordulva, a károgást „no problema” megjegyzéssel megpróbáltam hatástalanítani.