Vidám napot / hajszál híján...,

Visszatekintés.

Most jutott eszembe, és mivel valamennyire összefügghet a továbbiakkal, vele kezdem. Gyakori álmom, hogy szüleim lakásának ajtaja nem záródik biztonságosan, és erre minduntalan felhívom a figyelmüket. A régi lakásukról lehet szó, amelyben felnőttem. Mivel visszatérő álomról van szó, ezért az álmot előidéző ok eddig nem oldódhatott meg bennem. Közeledve a valós témához, lépjünk eggyel tovább. Régebb óta biztonsági ajtó ügyel a lakásom lépcsőház felöli biztonságára. Egy éve fordult elő, hogy túrázásból hazaérkezve az utolsó fordítást nem vitte a kulcs. A kihívott szakembernek hat órájába tellett a probléma teljes megoldása: azóta tisztában vagyok az ajtó ellenálló képességével. A zárat cserélni kellett, és hasonló esetben már csak az ajtó kivágásával lehetne a lakásba bejutni. Csoda-e, ha mindig ügyelek a mindenkinél legyen egy kulcs elvére.

Egy hétre elutaztunk a párommal. Hogy hová, ez most mindegy is, de a repülőtér használata fontos momentum. A Liszt Ferenc repülőtérre tarthattunk vagy már ott is voltunk, amikor kiderült, a párom otthon felejtette a kulcsát. Késő bánat, nem volt mit tenni, velünk szállt fel a gép. A kiruccanás jól sikerült: jó elutazni valahová, de jó hazaérkezni is. A helyszín az ottani repülőtér. Az ilyenkor szokásos ellenőrzések futószalagszerűen zajlódtak, erős sürgetések közepette. A fémdetektoros kapu előtt zsebemből elővettem a kulcsot, hogy anélkül haladhassak át rajta. A nagy sürgetés — és talán a nem látásom okán is — a kulcsról megfeledkeztem. Mivel a sorban engem követett a párom, ő még kevésbé lehetett képben a történtekkel. Mire az utolsó fázison is túljutottunk, az ilyen meg olyan fém tepsikből összeszedtük a holminkat, és elpakoltuk. Már léptünk volna tovább, amikor a párom visszanézve észrevette, hogy az egyik tepsiről lecsúszva ott árválkodik valahol a kulcscsomó — hazaérve hajszál híján kivágathattuk volna az ajtót.