75. HAJCSÁRSORS – tanulságul (1986)

A harmincas éveit számláló kétgyermekes anyukát nem mondanám nagy ívűnek, inkább törekvőnek. Szüksége volt egy olyan személyiségre, akire felnézhetett és példaképnek tekinthetett. Mivel talált egy ilyen kolléganőt, vele hamarosan barátságba került. Ez a kolléganő zsigereiben hordozta a kereskedő szakma csínját-bínját. Felfigyelt rá a vállalat vezetése is. A hölgyet megtették az egyik újonnan nyíló élelmiszer áruház vezetőjének, őt első helyettesként követhette a harmincas anyuka.

Az új munkahelyen a megfelelés és az önmagában fellelt karrier hatására igazi hajcsár vált belőle. Istenként nézett fel a főnökére, katonai precizitással osztotta be és ki a beosztottakat. Nem vitás, ő is megfogta a munka végét. Az ember méltósága nem, csak a munka sérthetetlensége lebegett a szeme előtt. Gyakran megfigyelhettem őt parancsolás közben és hallhattam, miként vélekednek róla a beosztottak. Kiváló munkatársává vált az üzletvezetőnek – keménykezű volt ő is, de pozíciójából adódóan megengedhette magának az emberi vonásokat is. Annyira folyt a pedálozás, hogy a bolt közvetlen közelében lakó másodhegedűs kolléganő családjával együtt elköltözött arra a főváros közelében lévő településre, ahol a boltvezető lakott. Lassan minden és mindenki a helyére kerül, gondolhatta.

Egy váratlan fejlemény azonban mindent kifordított a négy sarkából. A szülők talán a szombat esti iddogálós lazulást pihenhették ki a szokásosnál hosszasabban. Telt-múlt a vasárnap délelőtt, a szülők elvoltak. Közeledett az ebéd ideje, de a kisiskolás fiú még nem került elő a szobájából. A fekhelyhez érkező édesanya egy alig lélegző gyermeket talált. Hiába került gyorsan kórházba az öcskös, életét nem lehetett megmenteni. Testileg-lelkileg összeomlott az anyuka. Néha bejött a boltba – mintha egy szellem érkezett volna. Közel egy évig betegállományban tartotta az orvos.

Eközben egy új kolléganő állt munkába, aki hamarosan első helyettessé nőtte ki magát. Tehette, mert ő is hajlamos volt a hajcsárkodásra. Őt azonban kevésbé vették komolyan a beosztottak. Az egyik fiatal, vastag szemüveget viselő segédmunkás egyszer keményen beszólt neki:

– Nem voltál képes még egy gyereket se szülni!

A belőle önvédelemből kitörő célzás telitalálat lett, a helyettes napokig vörösre kisírt szemekkel lődörgött a boltban. Senkinek sem esett meg a szíve rajta.

Visszakanyarodva az eredeti témához. Idővel felvette a munkát a fiát elveszítő kolléganő. Új helyzettel találta szembe magát, már nem ő volt a második számú vezető. Egyszer arra figyeltem fel, hogy a régi hajcsár az új hajcsár előtt vigyázzban áll, és fapofával hallgatja a parancsot. Arcáról könnyen leolvasható volt a megalázottság szánalmassága. Hamarosan megfordult és ment arra, amerre az előbb kijelölték az útját. Ezek után gyors átváltozáson ment keresztül. A beosztottakat időben figyelmeztette az érkező veszélyre, de ez már késő bánat volt a múlt szégyenletes tetteiért. Már ő is csak egy sima rabszolga volt.