75. HAJCSÁRSORS —
tanulságul (1986.)
A harmincas éveit
számláló kétgyermekes anyukát nem mondanám Nagy ívűnek, inkább törekvőnek.
Szüksége volt egy olyan személyiségre, akire felnézhetett és példaképnek
tekinthetett. Mivel talált egy ilyen kolléganőt, vele hamarosan barátságba
került. Ez a kolléganő zsigereiben hordozta a kereskedő szakma csínját-bínját.
Felfigyelt rá a vállalat vezetése is. A hölgyet megtették az egyik újonnan
nyíló élelmiszer áruház vezetőjének, őt első helyettesként követhette a
harmincas anyuka.
Az új munkahelyen, a
megfelelés és az önmagában fellelt karrier hatására, igazi hajcsár vált belőle.
Istenként nézett fel a főnökére, katonai precizitással osztotta be és ki a
beosztottakat. Nem vitás, ő is megfogta a munka végét. Az ember méltósága nem,
csak a munka sérthetetlensége lebegett a szeme előtt. Gyakran megfigyelhettem
őt parancsolás közben és hallhattam, miként vélekednek róla a beosztottak.
Kiváló munkatársává vált az üzletvezetőnek — kemény kezű
volt ő is, de pozíciójából adódóan megengedhette magának az emberi vonásokat
is. Annyira folyt a pedálozás, hogy a bolt közvetlen közelében lakó
másodhegedűs kolléganő családjával együtt elköltözött arra a főváros közelében
lévő településre, ahol a boltvezető lakott. Lassan minden és mindenki a helyére
kerül, gondolhatta.
Egy váratlan
fejlemény azonban mindent kifordított a négy sarkából. A szülők, talán a
szombat esti iddogálós lazulást pihenhették ki a szokásosnál hosszasabban.
Telt-múlt a vasárnap délelőtt, a szülők elvoltak. Közeledett az ebéd ideje, de
a kisiskolás fiú még nem került elő a szobájából. A fekhelyhez érkező édesanya
egy alig lélegző gyermeket talált. Hiába került gyorsan kórházba az öcskös,
életét nem lehetett megmenteni. Testileg-lelkileg összeomlott az anyuka. Néha
bejött a boltba — mintha egy szellem érkezett volna. Közel egy évig
betegállományban tartotta az orvos.
Eközben egy új
kolléganő állt munkába, aki hamarosan első helyettessé nőtte ki magát. Tehette,
mert ő is hajlamos volt a hajcsárkodásra. Őt azonban kevésbé vették komolyan a
beosztottak. Az egyik fiatal, vastag szemüveget viselő segédmunkás, egyszer
keményen beszólt neki:
— Nem voltál képes még egy gyereket se szülni!
A belőle önvédelemből kitörő célzás teli találat lett, a helyettes napokig
vörösre kisírt szemekkel lődörgött a boltban. Senkinek nem esett meg a szíve
rajta.
Visszakanyarodva az eredeti témához. Idővel felvette a munkát a fiát
elveszítő kolléganő. Új helyzettel találta szembe magát, már nem ő volt a
második számú vezető. Egyszer arra figyeltem fel, hogy a régi hajcsár az új
hajcsár előtt vigyázban áll, és fapofával hallgatja a parancsot. Arcáról
könnyen leolvasható volt a megalázottság szánalmassága. Hamarosan megfordult,
és ment arra, amerre az előbb kijelölték az útját. Ezek után gyors átváltozáson
ment keresztül. A beosztottakat időben figyelmeztette az érkező veszélyre, de
ez már késő bánat volt a múlt szégyenletes tetteiért. Már ő is csak egy sima
rabszolga volt.