Gyöngyhajú lány — lenni

Nem csak a Dunán, de a Moldván is rengeteg víz lefolyt azóta. Utazásaink alkalmával bevett, előre eltervezett program helyett, nyitott hozzáállással érkeztünk meg a cseh fővárosba. A szálláson indulás előtt egyeztettünk az első célpontról Katival, aztán a véletlen alakította a továbbiakat. Nem kellett nézni az órát. Nem kellett sietni sehova sem. Minden úgy volt jó, ahogyan megtörtént. Megtapasztalhattuk a „lenni” életérzést. A végén pedig leszűrhettük tanulságnak, nem vesztettünk vele semmit sem, sőt, egy újfajta életszemlélettel gazdagodhattunk általa.

A változások sorra szembejöttek: a Vencel téren hűlt helye az ízletes hidegkonyhát árusító üzletnek; az Óváros tér irányából a Vencel térbe torkolló szűk utcából — amelyben a középen robogó villamos, és az épületek homlokzata között, méternyi hely maradt a gyalogosoknak — eltűnt a villamos sín; az óváros jelentős része már csak emlékezetből ismeri az autóforgalmat; az óváros és a belváros szemlesütve nézné meg a negyven éve róluk kattintott fotókat. Kissé távolabb tekintve: a belváros és az óváros, valamint a prágai vár közötti Moldva szakasz, az egykori kihaltságból igazi vízi paradicsommá fejlődött; a felújított vár viszont jócskán alulmúlta régi hangulatát. A skodákat és a régi cseh sörfajtákat régóta nem a hazai tulajdonú gyárak és főzdék ontják, hanem az azokat felvásárló német. Az egyik ivó mellett elhaladva, pár percre mégis átélhettük a szocializmus hős beatkorszakát: az utcára kihallatszott az Omega együttes Gyöngyhajú lány című száma, angolul.