37. GYERMEKI LÉLEKKEL MEGÁLDOTT MŰANYAG REPÜLŐ — egyszeri csoda (1967.)

Az első barátomnak tekinthető fiút ekként ismertem meg: a lépcsőházban lakó kölykökkel játszottunk az utcán. Aközben észrevettem, a szomszédos lépcsőházból kilép egy magányos kisfiú, és tisztes távolságból sóvárogva néz minket:

– Gyere ide, és játsszunk együtt! — szólítottam meg.

Telt, múlt az idő. Egyszer azzal lepett meg minket Imi, lakótelepi aszfaltbetyárokat, hogy egy olyan műanyagból készített repülőt tartott a kezében, melynek egyetlen, középen lévő propellerének kampójába egy gumikarikát kellett beleakasztani, a másik végét a gép hátsó részében lévő hasonmásába. A propellert így lehetett felhúzni: egy magasabb helyről a repülőt erős lendülettel kellett útra bocsájtani, és a propeller addig pörgött oda-vissza, amíg a teljesen felcsavart gumi vissza nem állt alaphelyzetbe. Az első ilyen reptetésre a játszótér bogárhátú fémmászókájának tetejéről került sor. Valami lett belőle, de nem az igazi.

— Van egy remek ötletem, Imi! — kiáltottam.

Miután a felvetést mindegyik jelen lévő kölyök jóváhagyta, elindultunk a kilencemeletes ház felé. A hátsó kapun már csak én mentem be, a lifttel hamar felértem a legfelső szint porolóerkélyéhez. Csodálatos panoráma tárult elém. Nem túl messze a Budai-hegyek zöldje, attól előrébb a Duna kissé olajszagú vize, egészen közel a suli négyemeletes épülete, körülötte a lakótelepi házak dzsungele és az iskolaudvart körbeölelő sudár nyárfák. Mindezek látványát verőfényes napsütésben szívhattam magamba. Egyre hevesebben kalapált a szívem.

Minden ügyességemet latba vetve bocsájtottam útjára a kis gépet. Egyenesen az iskola irányába tartott, kissé veszítve magasságából,az épület fölé érve derékszögben balra kanyarodott, a suli kapuja felett átszállva elhagyta a tanintézmény légterét. A járda fölé érve ismét balra vette az irányt derékszögben, most már egyenesen a kilencemeletes háznak tartott. Alatta a suli kerítése mellett lévő járda, amin oly sokszor gyalogoltam oda-vissza. A repülőtől balra karcsú nyárfák jelölték ki a haladási irányt. Miután a járda végében keresztben elhaladó keskeny utcácska fölé ért — fokozatosan egyre lejjebb ereszkedve — harmadszor is balívű kanyart vett a csoda és a ház mellett lévő keskeny járdára úgy szállt le a kerekére, hogy nem borult fel. A hátsó kaputól balra öt méterre állt meg. A ház előtt várakozó gyerekek, folytonos örömujjongással és lelkes kiabálással követték nyomon a filléres masina légi parádéját.

Az én lelkem a játékrepülőben öltött testet ekkor: ilyen csodát, ilyen tökéletest, ilyen önfeledt boldogságot nem éreztem talán egyszer sem azóta.