36.
GYÉMÁNTLAKODALOM – megadatott (2016)
Szüleim a Városliget közelében a már
régóta lebontott Kéményseprő vendéglőben találkoztak először. Apukám gavallér
módjára felajánlotta új szeme fényének a hazakísérés lovagias gesztusát, melyre
nemleges választ kapott, de mintha meg sem hallotta volna. Anyukám az ország nyugati
végéből érkezett ide, apukám a keletiből. Vulkánfíber bőröndjük családi ereklye
számomra. Úgy döntöttek, az ötvenhatos fegyverropogás után összekötik a
sorsukat.
Orvosi műhiba
következtében, első gyermekük – Éva – halva született. Édesapám ugyan azon a
napon értesült édesanyja haláláról. De nem
állt meg az élet. Mivel albérletben laktak, bőven elegendő lett számukra
az egyke. Elmúltam négy és féléves, amikor az albérletből elköltözhettünk. A pincéből már nem kellett felcipelni a német
tojásbrikettet, a sparhert is a múlt emlékévé vált a falikúttal egyetemben.
Én pedig visszasírtam a régi családi fészket. Bevált a gyermekorvos kórisme:
hamarosan elfelejti.
A költözés
1963. szeptember 8-án zajlott. Mi voltunk az első lakók, akik a lépcsőházban
elfoglaltuk a tanács által kiutalt öröklakást. Utólag tiszta sor előttem, hogy
akkor a korszak legmodernebb otthonába bútorozhattunk be. Az egy évvel korábban
átadott lakóházakban már távfűtés adta a meleget, de a meleg vizet még bojler
szolgáltatta.
Ugorjunk egy
hatalmasat az időben. 2008-ban erős belső indíttatásból kitaláltam a
Magyarországi 8-as országjáró gyalogos túrát. Ekkor már tizennyolc éve nem
láttam. Záhonyból indultunk el a szemüveges haverral, és több mint háromezer kilométer megtétele után, öt évvel később
ugyanott fejeztük be. A túra második napján megérkeztünk apukám szülőfalujába.
Először és utoljára kétéves koromban jártam ott. Idővel eljutottunk a Dunához,
majd Szentgotthárdra és Hegyeshalomba is. Jóval több
mint ezer kilométerrel a hátunk mögött beléptem abba a faluba, ahol
megszületett anyukám. Ekkor jártam ott először és valószínűleg utoljára is.
Amennyiben nem veszítettem volna el a szemem világát, a két település közötti
utat aligha tettem volna meg gyalog.
Most pedig
2016-ot írunk. Idővel az első emeletről a legfelső szintre költöztek a szüleim.
Fentről csodálatos panoráma tárul eléjük a Duna és a Budai-hegyek felé. Nagyon
örülök, hogy ezt a lakáscserét sikerült összehoznom. Huszonöt évesen
elköltöztem otthonról, de hat év múlva ugyanabban a lépcsőházban kedvemre való
lakást vásároltam. Gyermekkorom álma valósult meg általa.
Mostanra az
őslakók közül ők az egyedüliek, akik első házastársként élnek együtt. A többiek
esetében a nők bizonyultak hosszabb életűnek. A negyvenkét lakásos lépcsőházban
a férfiak között apukám a legidősebb lakó (nyolcvanöt éves), a hölgyek között
pedig édesanyám (nyolcvanhárom éves). Sok mindent megélhettek az eltelt
évtizedek alatt.
Ebben az évben
november 19-e nem csak az Erzsébet névnap miatt lett jeles nap
számunkra, hanem azért is, mert ekkor ünnepelhettük meg a hatvanadik
házassági évfordulót.
– Dobostortával
kidoboltatik a nagy hír, gyémántlakodalom! Éljenek a fiatalok, sokáig!