36. GYÉMÁNTLAKODALOM —, megadatott (2016.)

Szüleim a Városliget közelében a már régóta lebontott Kéményseprő vendéglőben találkoztak először. Apukám gavallér módjára felajánlotta új szeme fényének a hazakísérés lovagias gesztusát, melyre nemleges választ kapott, de Mintha meg sem hallotta volna. Anyukám az ország nyugati végéből érkezett ide, apukám a keletiből. Vulkánfíber bőröndjük családi ereklye számomra. Úgy döntöttek, az ötvenhatos fegyverropogás után összekötik a sorsukat.

Orvosi műhiba következtében, első gyermekük — Éva — halva született. Édesapám ugyan azon a napon értesült édesanyja haláláról. De nem állt meg az élet. Mivel albérletben laktak, bőven elegendő lett számukra az egyke. Elmúltam négy és féléves, amikor az albérletből elköltözhettünk. A pincéből már nem kellett felcipelni a német tojásbrikettet, a sparhert is a múlt emlékévé vált, a falikúttal egyetemben. Én pedig visszasírtam a régi családi fészket. Bevált a gyermekorvos kórisme, hamarosan elfelejti.

A költözés 1963. szeptember 8-án zajlott le. Mink voltunk az első lakók, akik a lépcsőházban elfoglaltuk a tanács által kiutalt öröklakást. Utólag tiszta sor előttem, hogy akkor a korszak legmodernebb otthonába bútorozhattunk be. Az egy évvel korábban átadott lakóházakban már távfűtés adta a meleget, de a meleg vizet még bojler szolgáltatta.

Ugorjunk egy hatalmasat az időben. 2008-ban erős belső indíttatásból kitaláltam a Magyarországi 8-as országjáró gyalogos túrát. Ekkor már tizennyolc éve nem láttam. Záhonyból indultunk el a szemüveges haverral, és több mint háromezer kilométer megtétele után, öt évvel később ugyanott fejeztük be. A túra második napján megérkeztünk apukám szülőfalujába. Először és utoljára kétéves koromban jártam ott. Idővel eljutottunk a Dunához , majd Szentgotthárdra és Hegyeshalomba is. Jóval több mint ezer kilométerrel a hátunk mögött beléptem abba a faluba, ahol megszületett anyukám. Ekkor jártam ott először és valószínűleg utoljára is. Amennyiben nem veszítettem volna el a szemem világát, a két település közötti utat aligha tettem volna meg gyalog.

Most pedig 2016-t írunk. Idővel az első emeletről a legfelső szintre költöztek a szüleim. Fentről csodálatos panoráma tárul eléjük, a Duna és a Budai-hegyek felé. Nagyon örülök, hogy ezt a lakáscserét sikerült összehoznom. Huszonöt évesen elköltöztem otthonról, de hat év múlva ugyanabban a lépcsőházban, kedvemre való lakást vásároltam. Gyermekkorom álma valósult meg általa.

Mostanra az őslakók közül ők az egyedüliek, akik első házastársként élnek együtt. A többiek esetében a nők bizonyultak hosszabb életűnek. A negyvenkét lakásos lépcsőházban a férfiak között apukám a legidősebb lakó (nyolcvanötéves), a hölgyek között pedig édesanyám (nyolcvanhároméves). Sok mindent megélhettek az eltelt évtizedek alatt.

Ebben az évben november 19-e nem csak az Erzsébet névnap miatt lett jeles nap számunkra, hanem azért is, mert ekkor ünnepelhettük meg a hatvanadik házassági évfordulót.

— Dobostortával kidoboltatik a nagy hír, gyémántlakodalom! — Éljenek a fiatalok, sokáig!