Vidám napot / futurisztikus...,

Nem vagyok művészlélek.

Némi-nemű alkotói késztetés fellelhető bennem. Mértéke egészséges. Teszem, ami iránt késztetést érzek magamban. De van, amit nem vagyok képes tudatosan befolyásolni, ez pedig az álom.

Gyermekkorom óta sokfélét és nem egyszer, meglepőeket álmodtam. A jelentősebbekre még manapság is emlékszem. Néhányuk kapcsán vélem az okokat, sokuk esetében még csak nem is sejtem. Mindegy, ez van.

Tegnap azonban többször is nekirugaszkodtam az elalvásnak, de vagy háromszor-négyszer felébredtem, mert olyannyira zavarosakat álmodtam, hogy az rémesen elképesztő: a konkrétumokra nem emlékszem már. Mivel három évtizede tudatosan távol tartom magamtól, az erősebben negatív, ilyen-olyan tartalmakat, ezért kissé értetlenül álltam a fejlemények előtt. Végül is álomra hajthattam a fejemet úgy, hogy csak kora reggel ébredtem fel. Az álom eme fázisából két emlék maradt meg bennem. Az egyik a páromat is érintette — ezt elmeséltem neki — a másik tőle független volt — ezt is elmeséltem neki. Ő illette a „futurisztikus” jelzővel a következő, nagyon is egyedi, utolsó reggeli álmot: egy digitális óra számlapját láttam kristálytisztán magam előtt — közel harminc éve nem látok — amelyen a másodperceket jelző számok kaptak fókuszt. A másodpercek egyre gyorsabban peregtek rajta, míg nem észvesztő sebességgel pörögtek. A következőekben már a számlapon lévő összes szám lejött a helyéről, és egy csomópontban összpontosultak. Utána pedig hosszú fekete sort alkotva — a középvonaltól kissé jobbra, és egyenesen előre irányba — rohanvást levonultak az óra számlapjáról, és nyomtalanul eltűntek.