Vidám napot / füstbe ment terv...,

Nem plágium.

Bár nem állt szándékomban, egyszer mégis csak a nem látók népes táborában találtam magam. Oda felnőttként megérkezve az élhetetlen élethelyzetben gondoljuk magunkat. De mivel élő halottként nem érdemes élni, valamit tenni kell ellene: nekiláttam, és évek során feldolgoztam.

 Egyszer arra jutottam magamban, hogy a nem látó és a látó gyerekeket iskolai szinten össze kéne hozni egymással: miért ne tanulhatnának pl. havonta egy napot együtt? Célját abban véltem megtalálni, hogy még általános iskolás korukban saját tapasztalattal rendelkezhessenek azok a nem látó gyerekek a „látó” iskolai környezetről, akik továbbtanulási szándékkal tekintenek a közeljövőjük elé. A látó gyerekeknek pedig jól jöhet a másság megismerése, még az erre fogékony kor derekán.

A Vakok Szövetségében akkoriban semmilyen „kívülről” érkezett személy ötletét nem támogatták, de ez nem vette el a kedvemet attól, hogy ismeretlenül felhívjam a Vakok Iskolájának igazgatónőjét: tudtam, öt perc alatt összefoglalva el kell mondanom a tervet. Utána kérte tőlem, hogy másnap hívjam őt vissza, mert addigra egyeztet az egyik kollégájával róla. Pár nappal később hármasban beszéltük át a részletesen kidolgozott tervemet, amire áldásukat adták. Kérésemnek megfelelően, rám bízták a teljes kivitelezést: még manapság is megemelem nem létező kalapomat az igazgatónő nyitottsága előtt!

Elsőnek az egyik nem látó osztályba kéredzkedtem be egész napos tapasztalat gyűjtés céljából: a szünetek idejét is a gyerekekkel töltöttük el a vakvezetővel. Következett a „látó” iskola egyik társosztálya, ahol a látássérült gyerekekről adtam mélyreható ismeretet a csupa fül nebulóknak. A következő körben a látó gyerekek osztályostól ellátogattak a nem látó gyerekek iskolájába. Mivel a nem látó gyerekek ismerik a járást a saját iskolájukban, ezért az épületben fehér bot nélkül vezették körbe az érkezőket. Az elgondolás bevált: a látó gyerekek álla leesett ettől a mutatványtól. Ráadásnak pedig hátra volt a csörgőlabda bemutató, amely végén a látó gyerekek is kipróbálhatták a játékot, bekötött szemmel. Mire a nem látó gyerekek megérkeztek a látó gyerekekhez háztűznézőbe, addigra azok erős tiszteletet éreztek irántuk. Ez a látogatás is sikeresnek bizonyult, igaz, egy-két nem látó kölyköt a házigazdák magára hagytak valahol a suli területén: hazafelé tartva a leltárból egyikük sem hiányzott már.

A terv sava-borsa a közös iskolai együtt tanulásban rejlett. Havonta egy alkalommal találkoztak így: a tanárok előre egyeztették a tantervet egymással. Vegyesen kérdezték őket a pedagógusok, az órán mindenki példásan jegyzetelt, közösen töltötték el a szünetek idejét, és együtt vonultak le a menzára ebédelni. A látó gyerekek számára talán az szolgáltatta a legnagyobb meglepetést, amikor a hatodikos nem látó gyerekek hamarabb kiszámolták a matek példát, mint ők. Mivel a befogadó iskola igazgatója az év vége felé közeledve felkérte a programban részt vevő osztályfőnököt, hogy végezzen felmérést a diákjai között, kiderült, hogy: a látó diákok maguknál okosabbnak tartották a nem látó gyerekeket!

A rákövetkező tanévben a látó iskola részéről továbbra is szeretettel és nyitottsággal várták a nem látó gyerekeket. Nem különben a diákok, akik korosztálytól függetlenül arról érdeklődtek tőlem a suli kerítésén át — vakvezető kutya sétáltatás közben — hogy ugye hozzájuk is jönnek hasonló korú diákok? A Vakok Iskolájában új osztályfőnököt kaptak a hetedikesek, és ez a pedagógus nem vállalta fel a havonta egyszeri kiruccanás ódiumát. A befogadó iskolában csalódással vették tudomásul a program viharos gyorsaságú lecsengését: okát nem ismerhették meg soha sem. Az iskolaudvaron visongó nebulók is földig lógatták orrukat a fekete hírre. Én pedig a látásvesztésből önmagam rehabilitálásán túlmenően ezt a tettet tartom legtöbbre.

A margóra kívánkozik. Az eset idején a nem látó gyerekek nem értették, hogy miért van szükség erre a közös tanulásra. Nekik az oda és visszautazás a nyűg kategóriájába tartozhatott leginkább. Sok-sok év elteltével összefutottam egyikükkel, aki már világosan látta az okot, és pozitíven vélekedett a régmúlt hasznosságáról.