Vidám napot / fenn a János-hegyen...,

De a hitelesség kedvéért hozzátartozik, csak az ismert sláger okán adtam meg címnek.

Történt, hogy Görögországból néhány remekbe sikeredett kabóca hangfelvétellel térhettem haza: a készülőfélben lévő „QR kód KépHangZoo”-nak így már kettőszáznegyvenöt állata van, fotóval. A múlt hétvégén a Budai-hegyekben kirándultunk a párommal. Hűvösvölgyből a Szépjuhásznéhoz megérkezve nem hittem a fülemnek: egy kabóca énekét hallhattam. A kabócák egy rovarcsalád, eddig közel harmincezer beazonosított fajjal. Európában a legnagyobbak — plebejus — négy centi hosszúak, de a trópusokon tíz centinél is hosszabb példányokkal is találkozhatnánk, ha éppen arra járnánk. De a Szépjuhásznétól — most — nem a távoli egzotikus tájak felé vettük az irányt, hanem fel a János-hegyre.

Hallj csodát! — utunk további részén — Budaörs — vagy tucatszor találkoztunk a fán meglehetősen hangosan ciripelő rovarral. Hiszitek vagy nem, de engem ez a felismerés ledöbbentett. Kissé bajban vagyok most: hazánkban csak a Budai-hegyekben élnének kabócák? — mert másfelé járva én nem emlékszem, hogy találkoztam volna velük. Tücsökkel és magyar tarszákkal persze igen.

Ha már a rovaroknál tartunk: régóta keresek fát rágó szú-t — szúpercegés — aki tud ilyenről, kérem feltétlenül értesítsen róla...