Vidám napot / felhúzott...,

Mégpedig kétszer is!

Az emberek elhanyagolható részének adatik meg a kiváltság, hogy a túrázás élmény fokozásához aktív társra leljenek. Minden igyekezetünk ellenére előfordulhat olykor, hogy mégis felhúzhat minket ez a jó barát. Minden talánynak van egy hihető megoldása.

Hihető vagy nem, de én a túrázást messzemenően a német juhász vakvezetővel élveztem a legjobban. Hámba fogva szedte a lábát a bal oldalam mellett. Gyorsaságával nem vehettem fel a versenyt, de — egy megmagyarázhatatlan rejtélyes ok miatt — a nem megfeszülő hámfogó ellenére is, a lépés számom meghatványozódott mellette. Sem emberrel, sem önmagam fizikai erejével, nem bírtam volna olyan sebesen haladni, mint ahogyan vele. Ám, adatik úgy, hogy a tél hóval jár, és a Börzsönyben lévő Juliánusz kilátóhoz felvezető meredek köves szakaszt teljes egészében jégpáncél fedi. Túratársaim mindegyike kipróbált teljesítménytúrázónak számított, de hamarosan párba rendeződtek, és egymást segítve húzták felfelé vagy tolták feljebb a társukat. Eközben Én a vakvezető társaságában próbálkoztam meg a feljebb jutás reménytelensége ellenében valamilyen pluszt kicsiholni magamból. Hiába vetettem meg erősen a lábamat, a kövek rendszertelensége, és a rajtuk lévő vastag jégréteg keresztül húzták minden igyekezetemet. Be kellett látnom, a nehéz terepviszony kifogott rajtam. Első alkalommal késztettem rá Kicsit, hogy fizikai erővel vontasson maga után: a kutya harmincöt kiló lehetett, én téli ruházatban és hátizsákostól együtt kilencven felett.          Az addigiaknál is elszántabban ugrott neki a kaptatónak: ezt azon mód érzékelhettem. Fantasztikus erővel vont maga után: én pedig a sebességnövekedés kínálta előnyt kihasználva, nagyobbakat léptem, lehetőleg minél többet egymásutánban: jobb kezemben merev túrabot a segítségemre. Ilyen taktikával jóval gyorsabbá váltunk a párba rendeződött túratársaknál. Öt-tíz perc elteltével megérkeztünk a kilátó síkjára. A mínusz fokok ellenére szakadt rólam a verejték. Bementünk a kilátó valamennyire zárt terébe, ahol nagyon megdicsértem a csupa szív szukát. Hátizsákomból előhúztam a kutya műanyag tálját, és beleöntöttem egy liter vizet. Elképedésemre, az egészet egy szuszra megitta.

A másik eset a Budai hegyekben egy vastag sártól járhatatlanná váló meredek kapaszkodón állt elő. A túratársak egyik fától a másikig haladtak — kezükkel tolták vagy húzták magukat feljebb. Mi a turistaút közepén próbálkoztunk meg a lehetetlennel. Itt is be kellett látnom, laza hámfogó mellett csak soha napján fogunk felérni a meredeken. Egy szavamba került, és az addigi alig sebesség sokszorosával koptathattuk a csúcsig tartó szakaszt. Megható volt számomra a kutya elszánt iparkodása. Olyannak hatott a szememben, mint aki a saját életéért küzd. Felérve a síkra, itt is előkerült a kutyatál, beleöntöttem a liter vizet, aminek hamarosan ismét nyoma veszett.