: FÉLELEM — zsigerekig ható (2012)
Verőfényes nappal történt a Bajcsy-Zsilinszky úton. Az
egyik hazai telekommunikációs cég neves autó és motorversenyzőket hívott meg
járgányaikkal, hogy a pesti főútvonalon le s fel
száguldozzanak. Úgy gondoltam, mivel nincs Forma 1-es hangfelvételem,
itt a vissza nem térő alkalom — ilyen közelről máshol aligha lesz lehetőség rá.
Televíziós közvetítőpont közelében álltunk meg,
Katival. A mikrofonállvány rúdját jó magasra kitoltam. A fákra sűrűn felszerelt
hangszórókból hallhattuk a program alakulását. Elkezdődött az ide-oda
száguldás. Élveztem a különleges hangokat. Balról viharos sebességgel érkezett
a Forma 1-es versenyautó, majd tőlem 20 méterre hirtelen megállt. A teljesen
elhalkuló motor váratlanul felbőgött, melyet egy számomra addig ismeretlen
hangkép továbbturbózott. Arra gondoltam, valamilyen technikai gikszer állhatott
elő. Annyira felhangosodott a számomra beazonosíthatatlan hangforrás, hogy
pánikszerűen félni kezdtem. Mint később kiderült: a befékezett versenyautó
padlógáz hatására saját tengelye körül körbeforgott. Pár másodperc múlva vége
lett a látványos attrakciónak, és tovarobogott a technikai csoda. Utólag már
nem sajnálom a zsigerekig ható félelem testközeli megélését — ennyivel is
gazdagabb lettem.