77. FELÁSOTT
LEHETŐSÉG — pech (1970.)
Rám merészelt szállni
egy bátor lepke a játszótéren, elkaptam. Az ujjaim fogságában vergődő rovart
sikerült addig nézegetni, amíg reménytelen szárnyverdesésétől a rajta lévő
összes biológiai por lehullott. Emiatt repülésre képtelen állapotba került —
ezt a mai napig így tudom. Sorsa visszavonhatatlanul megpecsételődött. Ekkor
jött a nagy ötlet. Egy átlátszó üvegcsébe kellene beletenni, valahol elásnám,
néha-néha elővenném onnan és megnézném, hogy mi történik vele.
Szüleimtől sikerült
üres gyógyszeres fiolát szerezni, beletettem az egykori lepkét és a lakáshoz
közeli parkban elástam a bokor alá. Hazaérve alig vártam a másnapot, hogy
mindenre kiterjedő gyermeki kíváncsiságomat kielégíthessem. Reggel,
korosztályomból elsőnek jelentem meg a játszótéren. Kölyköket nem láttam,
viszont serényen dolgozó felnőttekből tucatot. Mindegyikük kezében egy-egy ásó
szorgoskodott. Összeszorult a szívem. Ilyen egészségi hátráltatással rohantam
az én bokromhoz. Letörten álltam meg előtte, mert bár a környezetében senkit
nem találtam, de a rejtekhely körül a föld mélyen felásva. Lehajtott fejjel,
céltalanul és szomorúan elkullogtam.