Fél a kutyáktól
— Kicsivel könnyebb...
Laci még a mai napig sem
tud napirendre térni afelett, ahogy akaratára azon
minutumban megállok az utcán — még akkor is, ha gyorsan haladunk. Amikor hámban
közlekedem, akkor a gazdám hámfogót markoló bal keze könyökben enyhén be van
hajlítva. Ha menet közben meg akar állítani, hirtelen kimerevíti a karját, és
én úgy torpanok meg, mintha egy kiló pillanatragasztóba léptem volna bele.
Miért állok meg a kar kiengedésekor? Mert akkor hirtelen megszűnik az általam
addig érzett, húzott súly terhe, és annak hiánya miatt megrettenek: vajon mi
történhetett Lacival? Tanításunk során arra alapoznak az oktatók, hogy
ijedtséget okozzanak, mert tudatában vannak az irántuk érzett szeretetünknek: a
kutyahűségnek. Módszerükért nem szabad elítélni őket. Vakvezető tudásunk
legalapvetőbb eleme az irányok megtanulása, és azoknak pontos végrehajtása a
gyakorlatban. A fojtólánc elengedhetetlen kelléke a kiképzésünknek. Annak
megrántásával kell rábírni a “kopaszt”, a tanoncot a helyes irányba fordulásra.
Amint megteszi, máris dicsérni és jutalmazni kell érte. A felfestett zebra
felismertetése hasonlóan történik, mint az irányok megtanítása. A lényege, hogy
egy jól felfestett gyalogosátjárót kell kiválasztani a gyakorlás céljára. A
pórázon sétáló blöki mit sem sejtve bandukol oktatója lába mellett. Egyszer
csak mit hall a zöldfülű? Zebrához! Eleinte “jobbra” vagy “balra” szavakkal
való rásegítéssel és enyhe pórázrántásokkal folyik a tanítás. Néhány nap
gyakorlás után már menni fog a zebra felismerése — a járdáról persze nem szabad
lelépni. Ezt sem ördöngösség megtanulni. Sokkal komolyabb agymunkát kíván
tőlünk a szélesség és a magasság figyelése. A megfelelő távolság betartatására
úgy is meg lehet tanítani a négylábú nebulót, ha az oktató bottal ráüt arra a
tárgyra, ami őt akadályozza a továbbhaladásban. Tanításának másik fortélya, ha
tankocsit (emberszélességű járgány) kötnek a kutya oldalához (arra az oldalára,
ahol majd helyet foglal mellette leendő gazdája), és ha a kocsi a kutya által
áthaladásra alkalmasnak vélt helyen megakad valamiben, annak a térnek a
szűkössége már rögzül a blöki fejében. Gazdámmal az első hetekben csak az
előírtaknak megfelelően közlekedtünk. Ám az elsők között épp a szélesség
tantárgy alapjait rúgatta fel velem Laci. Két autó parkolt egymás után.
Elhangzott a balra irányszó, ám a járművek között lévő hely túl szűk volt
kettőnknek. Szembeálltam a réssel, de nem mozdultam. Ekkor botjával nézni
kezdett a gazdám, és vele feltérképezte az autók között meghúzódó hézag
szélességét. — Nem baj: azért is itt fogunk átmenni! — mondta. Maga elé
könyörgött, amire nehezen voltam kapható, hiszen egymagam is alig fértem el a
két jármű között. A hátam mögé besoroló gazdám pedig oldalazva jött utánam. Sok
más szabályt is felrúgunk közlekedés során. Bár mindegyik gépjárművezető tett
KRESZ- és gyakorlati vizsgát is, mégis nehéz lenne közöttük két egyformán
vezető és szabályt betartó személyt találni. Ezzel így vannak a vakvezető
kutyások is. Ha kutyát cserélnének direktbe, elég kutyául éreznék magukat. A következő
példa megtörtént eset. Két vakvezető kutyás találkozott az utcán. Leálltak
dumcsizni, kutyáik azalatt szaladgáltak egyet a fűben.
Kibeszélték magukat a régi cimborák, és magukhoz hívták a kutyáikat. A két
blöki azonos fajtájú volt. Beálltak láb mellé, a gazdik megmarkolták a
hámfogókat, és mindketten mentek a dolgukra. Ám egyikük útja sem volt sima. A
kutyák mintha azt sem tudták volna, merre járnak. Ahol be kellett volna
kanyarodni, tovább baktattak, ahol egyenesen kellett volna haladni, ott viszont
bekanyarodtak. A gazdáik pedig téphették a hajukat. Hazaérve egyikük rögtön a
telefon után nyúlt, és nemsokára teljes egyetértésre jutottak abban, hogy
mindkét kutya teljesen elbutult. Eközben megérkezett egy látó hozzátartozó, aki
rögtön észrevette, hogy nem az ő kutyájuk ül a fotel mellett. Amikor megtudta a
két gazdi, hogy az utcai beszélgetés után a másik kutyájával tértek haza,
megnyugodtak. No de lépjünk tovább, mit és hogyan tanítanak még a leendő
vakvezető kutyáknak. A magasság figyelésének megszoktatására a legmegfelelőbb
módszer a két oszlopra keresztbe tett magasugró léc leveretése. A lécnek a
kutya elé kell esnie, amitől megijed szegény pára. Miért esik le a léc? Kis
kerekes kordé van mellénk kötve, amin egy embermagasságú rúd van. Ballag a zöldfülű
a tanpályán, látszólag sehol semmi vész — mígnem a fejére, de inkább az orra
elé hull zörögve egy léc, amitől majdnem szívbajt kap. Persze arról fogalma
sincs a komának, hogy mi a fenétől potyog léc az
égből. Az oktató feladata az, hogy a második kísérlet során a nála lévő bottal
jelezze a magasban keresztbe húzódó lécet. Megjegyezni kívánom: ezt sokszor
kell gyakoroltatni a kutyával, és mivel ijedtséget okoz a hiba következménye,
sokat kell simogatni a kis szorgalmast. A magasság általunk való figyelésének
akkor veszi igazán hasznát a gazda, ha embermagasságon belül lévő kiálló tárgy
kerül az útjába. Ez lehet faág, napernyőrúd, vagy reklámtábla. Ezt a fajta
akadályt is megállással, netalán azonnali kerüléssel jelezzük. Ha megtorpanunk,
a gazdinak a kezében lévő bottal fel kell derítenie, hol leselkedik rá a
veszély. Mert az lehet lent is, fent is. Azok a hivatásos vakvezető kutyák,
akik a belvárosban laknak, és nap mint nap koptatják a
flasztert a gazdájukkal, idővel leszoknak a magasság figyeléséről. Mert nincs
rá szükségük. Ám ha újra olyan helyre érnek a gazdájukkal, ahol sok fa ékíti a
környéket, egy azonnali gyorstalpaló tanfolyammal fel lehet frissíteni a már
elfeledett tudományt a kutya fejében. Előszeretettel ugatok, ha kedvem szottyan
rá. De arra sajna nem tanítottak meg a suliban, hogy adott jelre tátsam el a
számat — persze nem ásítás céljából. Pedig nagyon hasznos lenne a vakkantás
megtanítása. Bármelyikünk gazdája kerülhet szorult helyzetbe — pláne a fiatal
és csinos hölgyek —, és akkor igencsak hatásos lenne, ha egy apró jellel
kiválthatnák belőlünk a csaholást. Ráadásul könnyen megtanítható feladatról van
szó. A tanítandó kutya egyik kedvenc játékát, vagy jutalomfalatot kell a blöki
elé tartani, a magasba. Közben pedig azt a szót kell ismételgetni, amivel ki
akarják váltani az ugatást. Hanggal és mozdulatokkal fel kell izgatni a blökit
— nem árt, ha türelmetlennek mutatkoznak tanítás közben —, aki előbb-utóbb
elvakkantja magát. És amikor ez megtörténik, abban a másodpercben oda kell adni
neki a magasban tartott tárgyat, vagy a falatot. A minél gyorsabb tanulásra még
azzal is rá lehet segíteni, hogy a betanítandó szó szajkózása közben az üresen
lévő kéz mozgásával egy ugató kutyaszájat utánoznak. Ennyi az egész, és nem
több. A végére maradt a gyorsulás és a lassulás tanulásának felidézése. Az
egészen rövidke tananyag adja magát. Gyorsítás esetén a póráz vagy hám
előrebillentése szükségeltetik, és lelkes biztatás jár hozzá. A lassításnál az
oktató visszafogja lépteinek ritmusát, és szomorkás hangon szól a kutyához. Na,
van egy idevágó viccem. Miért nem váltak be a vakvezető majmok Afrikában? Mert
a fáról fára ugráló állatokkal már nem bírtak lépést tartani a gazdik. És
legvégül egy jó tanács azoknak, akik maguk kívánják elérni, hogy még okosabb legyen
a kutyájuk. A blökit kiképzésének elején legfeljebb harminc percig szabad
egyhuzamban gyakoroltatni. Ha ásítani kezd a kedvenc, az nem az álmosság jele,
hanem az idegrendszer kifáradásáé. Ezt játékkal vagy pihenéssel egyaránt fel
lehet oldani.
Végeztünk a szakorvosi
rendelőben. Lefelé tartottunk a valahányadik emeletről. A lépcsősorok
száznyolcvan fokban törtek meg az emeleteken, és persze a lépcsőfordulók
szintjén is. Az egyik ilyen félemeleti kanyar felé tartottunk. Anyuka
iparkodott felfelé a kisgyermekével. Épp a szűk kanyarban futottunk velük
össze. Az anyuka és az óvodáskorú gyermek közé ékelődtünk be Lacival. — Gyere,
simogasd meg a kutyust — szólt jóindulatúan a gazdám a kölyökhöz. Ám ő
ahelyett, hogy tutujgatni kezdett volna, behúzódott a sarokba, és remegni
kezdett. A gyermek mamája észbe kapott, és gyorsan felvilágosította Lacit: a
fiam rettenetesen fél a kutyáktól, mert egy már megharapta. Ez a kutya nagyon
szeret téged! — fordult gazdám a sarokban zizegő gyerek felé. Be is bizonyítom
neked! És meg sem várva a fiúcska válaszát, ekként szólt hozzám: ha szereted
ezt a kisfiút, akkor: ülj le! És mivel köztudott rólam, hogy imádom a
gyerekeket, ezért azonmód leültem. Laci folytatta: Kicsi, ha szeretnéd, hogy
megsimogasson téged ez az aranyos kisfiú, akkor: feküdj le! És persze, hogy
akartam a simit. Ekkor biztató hangon szólt gazdám a háta mögött lévő
kisfiúhoz: nyugodtan simogasd meg Kicsit, hiszen ő azt nagyon szeretné. Nem
kell biztatni a fiamat, már jó ideje azt teszi — mondta elhűlve a meglepett
édesanya.
A hozzánk tudományos
alapossággal értő emberek azt állítják rólunk, kutyákról, hogy maximum egy
hároméves gyerek agykapacitásával rendelkezünk. Biztosan úgy van, ahogy
mondják. De azt is állítják, hogy az ember után mi vagyunk a legintelligensebb
élőlények a Földön. És rengetegen vallják a kétlábúak közül még azt is: sokszor
többet ér egy kutya, mint sok ember. Most valahogy nem vagyok vitatkozós
kedvemben.