Vidám napot / feladtam...,

Elfogyott a remény.

Vezetéknevemből kiindulva ez nem szép dolog tőlem, belátom. De annyiszor megpróbálkoztam a szám ízének megfelelő májas hurka beszerzésével, de mindig felsültem vele. Vásároltam házi hurkának nevezett portékát üzletben, meg háztól is, de beleharapva a falatba, csak forgattam a számban.

Gyerekként néhány alkalommal részese lehettem a falusi disznóvágás érdekességnek. Nekem a malac farkát kellett lefogni, de előfordult, hogy még ezzel a gyereknek való feladattal sem voltam képes száz százalékosan megbirkózni. Utólag pedig azt gondolom róla, hogy az utolsó perceit szenvedő szegény disznó még a farkának csapkodásával sem élhetett szabadon. A pörzsölés fatüzelésű fújtatóval történt. A nyári konyhában néhányszor körbeforgathattam a húsdaráló fogantyúját, egy-két alkalommal megszúrkálhattam a fűszerezett tartalommal megtöltött, előzetesen tisztára mosott disznóbelet, és kavargathattam az üstben kiolvadó tepertőnek valót. Tettem, amit tíz évesen tehet egy kiskölyök. Mivel én is kőkeményen kivettem részemet az egész napos fáradtságos munkából, foglalt helyem volt a terített asztalnál. Igen, innen való a zsemlével készült májas hurka utáni olthatatlan vágyakozásom. Tudom, sok mindent megszépít az idő múlása, de azok a mennyei szál hurkák nem amiatt olyan ízletesek az emlékeimben.