: FEKETE HOLLÓ — jövő (2014)
A Pilisben a zöld plusz turistajelzés nyomvonalát
követtük a párommal. Áthaladtunk az utunkba eső zsákfalun. Megérkeztünk a Pálos
romokhoz. Rom, ide, vagy oda, nem jöttünk izgalomba tőle. Mástól viszont, igen.
Sokféle táját bejártam az országnak, de ritkán
találkoztam fekete hollóval. Itt viszont, előbb négy hangoskodó madárral, majd
utunkat rövidebb-hosszabb megszakításokkal folytatva, olyan alkalom is adódott,
amikor heten repültek körülöttünk. Nem véletlenül váltam lelkessé tőlük:
A Föld egyik legértelmesebb madarai. A kalóriában
gazdag falatokat, rosszabb időkre gondolva, éber társaik elöl
elrejtik. Máskor félrevezető manőverekkel tévesztik meg a többieket. Az északi
égtájon a vadászó farkasokat követik a hollók, hátha a végén valami nekik is
leesik. De az is bevált módszerük, amennyiben rátalálnak egy nagy
termetű dögre, melyet csőrükkel nem képesek megbontani, a tetemhez
odacsalogatják az ordasokat, akik erős tépőfogaikkal szétcincálják. Forgalmas
közutak mellett, a fákon is szoktak várakozni, és az elgázolt állatokból
falatoznak. Könnyen előfordulhat, ha túl nagy termetű
jószágot ért baleset, a közelben lévő társaikat értesítik a terített asztalról.
Kiválóan utánozzák környezetük zaját. Harmincféle hangot is használhatnak. Az
egyes hangok más-más funkciót töltenek be: figyelmeztetés alkalmával, vadászat
során, harc közben. Amennyiben a pár egyik tagja eltűnik, társa az ő hangját
utánozva próbálja visszacsalogatni. A madarak között a hollók rendelkeznek a
legnagyobb aggyal. Kiváló az összetett problémamegoldó képességük. A fiatalabb
példányok, akár játszanak is egymással. A dombról a havon lesiklanak,
farkasokkal kergetőznek, és légi akrobatikus mutatványokkal kápráztatják el a
társaikat.
Térjünk vissza a zöld plusz jelzésre.
Az egyik holló a fa tetején éppen falatozott. Eközben a négyes csoport
hangjelzéssel tartotta egymással a kapcsolatot. Egy újabb alkalommal, előttünk
pár méterrel, és négy méter magasan, egy holló suhant el nesztelenül a fák ágai
között. Többféle hangjukat is hallhattuk az erdőben. Úgy éreztük, mintha
diszkréten követnének minket. Két kilométeren át tartózkodtak a közelünkben.
Már kiszemeltem azt a tuti helyet Borsodban, ahol
különleges hangfelvételeket készíthetek, tucatnyi hollóról.