() FEHÉRBOTOS MATADOR — nem vicc (2022.)

Ronda a szülőhelye az újkori spanyol bikaviadalnak. 1720 körül kezdődött a harci bikával szemtől szemben való gyalogos megküzdés ideje. Ennek első képviselője Francesco Romero volt. A legkiemelkedőbb alakja Unokája, Pedro lett, aki visszavonulásáig, mintegy ötezer-hatszáz harci bikát küldött át a másvilágra. Aközben nem sebesült meg egyszer sem. Ezt megelőzően, a görögök, a perzsák, a rómaiak, a vizigótok, és a mórok is, más-más módon ugyan, de űzték a bikával való megküzdést.

Spanyolföldön Rondában, 1785-ben épült meg az első bikaviadal aréna. Egyedül itt készült kőből a lelátó. Az ötezer fő befogadására alkalmas létesítmény kétszintes. Mindegyik ülőhely fedett. A viadalok délután, jellemzően hatkor kezdődtek. Eső esetén elmaradt. Dél körül, az arra kijelölt személyek hat harci bikát kiválasztottak, három matador osztozott rajtuk. A harci bika gyorsan tanul. Ha ügyetlen a matador, akár tíz perc is elegendő lehet a bika számára, hogy felismerje, nem az előtte lengetett vörös posztó az igazi vörös posztó, hanem az ember. Ez esetben már a torreádort támadja: egy harci bika kétszer nem vehet részt viadalon. A négylábúnak maximum tizenöt perc van engedélyezve, legkésőbb ekkor megkapja a kegyelemdöfést.

Szépen sütött a nap. Megálltam az aréna közepén, magam köré odaképzeltem a zsongó, éljenző publikumot, de a bőszen fújtató és lábával porfelhőt kavaró bikát, nem. Én már csak egy ilyen, nyugit kedvelő fehérbotos matador vagyok. A kör alakú küzdőtér átmérője szokatlanul nagy, hatvanhat és fél méter. A térséget körbeölelő vörös és kétujjnyi vastag palánkkerítés magassága mindössze százharminc centi, ezen alaposan meglepődtem. A belső kör tartozéka még az a négy menekülő hely (védőpalánk), ahová utolsó reményében szégyenszemre beront, a bika elöl menekülő néphős. Bejárata szűk, én éppen csak, hogy oldalazva befértem. Százharminc centi magas és kétujjnyi vastag fapalánk mögött meresztettem a fülemet: már hallottam is a bikaszarv öklelésétől döngő véd mű rezonálását. A képzeletbeli veszély elmúltával, nagy peckesen előmerészkedtem. Az aréna körpalánkjától két méterre, százhatvan centi magasságban kezdődik az öt soros alsó lelátó, melynek első sora előtt nincs korlát. A két méter széles körfolyosót a bikaviadalon segédkezők, fotósok és jelentős személyiségek vehették igénybe.

Leültem az ötödik sor legszélén. Látnoki szemmel néztem a város apraja-nagyja előtt, és a legszebb tüzes szemű senorita előtt hajlongó fehérbotos torreádort. A harci bika tetemét nem idéztem meg, de a matador esti vacsoráját sem,a bika tökéből rittyentett falatozást. Ennek ellenére, én is épp bőrrel távozhattam a szentélyből, mint ahogyan egykor Pedro tehette.