Fagylaltot árult — csillagos ötös

Szerencsére a sors tálcán kínálta a városi zenei fesztivált. A kiemelt vendégeknek fenntartott szektorba határozott léptekkel megérkeztünk a feleségemmel. Rajtunk kívül befutott még két pópa is. Négyen alkottuk a vendégklérust. Hogy az első napon a népzene kötötte-e le jobban a figyelmünket vagy a pópák gumival lófarokba felkötött haja, kissé necces. Másnap még jobban elképedtünk. A hétvégi piacon fagylaltot árult egyikőjük. Éber fülekkel, de egyre feszengve ültem végig a háromnapos fesztivált. Bizakodva vártam az újszerű hangokat. Hiába. A műsoron népzene, modern kori dallamok, világzenei válogatás (akrobatikus tánchoz), komolyzene és másfélék szerepeltek. Utolsó napon a ciprusiak nagy kedvence teltházas koncertet adott. A rendezvényt a nagytemplom mellett tartották meg.

Közelében magas kőfal és domb karéjában bújik meg a XV. századi kápolna. A félkör alakú kőkupola teteje a helyén, ám a harangok az idő múlása és a gravitáció együttműködése következtében a szent anyaföldön porosodtak. Az udvaron belül az enyészet vette át a főszerepet. Mindezeket a dombra felkapaszkodva derítettük ki Katival, mert az emlékmű kapuján lakat. Közelében a Tenger múzeum vagy valamilyen hasonló elnevezésű kulturális intézmény hívta fel a figyelmet magára. Utoljára friss levegő akkor áramolhatott koromfekete belső falai közé, amikor a nyithatatlan ablakú épület tartófalaira feldobták a tetőt. Kerüljünk beljebb a természet szentkriptájába. Lelkem felragyogott a papiruszhajóval ismerkedés közben. Eszembe jutott a skandináv Thor Heyerdahl dicséretes példája, aki 1970-ben ilyen lélekvesztővel átkelt az Atlanti-óceánon, bizonyítva, hogy eleink is képesek lehettek rá. Cápák is követhették az úttörő vállalkozót. Kitömött példányai révén ujjbeggyel leellenőriztem fogazatukat: párcentiméter magasak, felső részük kissé befelé görbül és tűhegyes. A helyi állatvilág kitömött példányain túl ősi halászbárkákkal is képbe kerülhettünk. A fénypontlámpák gyér fénye inkább diszkóba illene. Kifelé indultunk. Friss levegő tódult a tüdőnkbe. Régi vízvezetékkel ismerkedtünk. A dombról lefelé tartó kőkerítés tetejében vájat, melyből kisebb kőmedencékbe szétáramolhatott az éltető nedű. Ahogy közeledett a tengerpart felé, úgy növekedett magassága. Látványban nem nagy durranás, de életbevágóan fontos műtárgy. Tiszteljük őseink szellemi termékét. Mivé lennénk ivóvíz nélkül?

A Törökország és Szíria partjainak közelében fekvő szigetország remek példa erre. Ha hinni lehetne a magyar népmese szellemiségében, akkor a ciprusiak ősi eledelének a kőlevesnek kellene lennie. A földeken errefelé ebből a termékből a legnagyobb a választék. A vöröses földekben előfordul azért más is. A boltban megvásárolt burgonyán ugyanolyan színű a rátapadt föld. De térjünk vissza az ivóvízre. Nos, ezen a jelképes holdbéli tájon, amelyen azért akad egy-két satnya leander bokor, a megkérdőjelezhetetlen király, az öt méter magas dús lombkoronájú fa. Helyi elnevezésben szerelem fa. Alája kényelmes padokat kerítettek. Mindez a sivár határban. Igazi turisztikai ínyencség. Ennek a fának a gyökere, azaz a nyelve, a mélyben rátalált egy csermelyre, és már bátran fütyülhetett a földet szárító szélre, valamint a tüzesen pörkölő napra. Vegyük számba az elemeket. Az eső oly ritka errefelé, mint a koldus útjába eső kolbászból font kerítés. Nekünk sikerült öt percre találkozni vele. Némileg meggyűlt a bajunk a nappali csillaggal. A levegő szerencsénkre megenyhült, árnyékban 26 Celsius fokban hűsölhettünk. Hiányában, mintha a kályhában megtüzesített piszkavas vége forrósítaná a testünket. Lépjünk tovább egyet. Húzzunk elő egy idevaló találós kérdést: mit tesz a szél, ha nem fúj? Az apró gyermek még elgondolkodik rajta. Akár tódíthatunk is egyet: faágon ülve lógáz a lábával. Errefelé nem tesz ilyesmit, hanem ide-oda szaladozik. Napkeltével kerekedik fel, egyre bőszebben hajtja a tajtékot, hogy estére elfáradva megpihenjen. Nála nincs hétvége, netán szabadnap. Mókás kedvű legény. Történt, hogy padon pihentettem a hátsómat. Ott kavargott körülöttem szélpajtás, majd egyszer csak huss, és szőrén szálán kereket oldott. Beleolvadtam a környezetbe – régi jó szokásom. Váratlanul, nyolcvanas tempóval úgy oldalba lökött, mintha három hellyel arrébb akart volna taszítani. Szerencsére, értem én a fekete humort is.