88. ÉSZREVÉTLENÜL UTOLÉRT – kopogtató előszél (2017)

Egyik kedvenc túraútvonalunkhoz, a csillaghegyi HÉV-állomáson is lehet csatlakozni. Aki nem színtévesztő, a piroson nyomon követhet minket. Évbúcsúztató túrára indultunk Katival. Úgy beszéltük meg, hogy a Lukács-árok közelébe érve nem Dömös felé vesszük az irányt, hanem balra, a sífelvonó felé. Akinek kedvére való a kihívást jelentő meredek legyűrése, érdemes arrafelé próbálkoznia. Odáig bő húsz kilométer a távolság. A szem és a lélek számára lenyűgöző a kaptató íve, pláne a fél úttól további szakaszé. Itt mindig a párom megy elöl, mivel csak szűken vett két láb a járható út szélessége. Egy tempóban szoktunk haladni. Ezúttal is így történt, körülbelül a táv feléig. Éreztem, elfogy az erőm, meg kell állni. Okát nem értettem, semmilyen előzmény nem utalt rá. Ilyesmi ritkán, de elő szokott fordulni velem. Úgy gondoltam, erőre kaptam. Nekigyürkőztem, túl lehettem a fél távon, megint elfogyott a szusz. Álltam és vártam. Ezalatt a párom kérdőn nézhetett vissza rám. Nagy sokára ismét meglódultam, de a végéig még legalább négyszer megálltam. Felérve a jelképes gyalogút tetejébe, nem éreztem magam kellemetlenül. Valamiért ma nagyon nem ment. Innen a szokásos tempóban elindultunk a közelben lévő Dobogókő felé.

Másnap negyven fok feletti lázra ébredtem: előbb gyomorrontásra utaló jeleket tapasztaltam, később bejelentkezett az influenza is. Előző nap ennek a kopogtató előszele ért utol a hegyoldalban.