Vidám napot / érzés...,

Tudja a fene!

Két éve fordulhatott elő velem első alkalommal — és utána még néhányszor — hogy az egyik hölgyismerősömre gondolva olyan érzésem támadt, mintha ő a női alteregóm lenne. Ilyen esetleges dolgokkal egyáltalán nem szoktam foglalkozni: úgy sem lehet a végére járni. Ez az érzés sem változtatta meg addigi nézetemet. Ha van ilyen érzésem, hát van. A témába nem mélyedtem bele alaposabban ezután sem, de eljutottam addig az alapvető kérdésfelvetés szükségszerűségéig, hogy — ha egyáltalán létezhet ez — mi lehet az alappillére?

Gondoltam egyet meg még egyet és arra jutottam, legelemibb feltétel a közös eredő megléte. Erre lehet mondani, hogy ez csupán egy fából vaskarika válasz. Ez olyan konkrétum, mint az „isten” mindenható szavunk, mindenki azt gondol bele, amit akar — és azt mond róla utólag, amit akar. Mivel a másik nemből való alteregó is csak egy fantázia szülemény, ezért nehéz olyan közérthető konkrétumokkal megfogalmazni, mint pl. a szorzótáblát. Ám hiába osztok és szorzok, előrébb aligha juthatok. Félve megemlítem a lélek egypetéjű voltát, de ez már olyasmi, mint az őssejt. Ugyanis, amíg az őssejt csak egy-két napos, bármi lehet belőle, de az idő előre haladásával már millió egy szálra szétbomlanak a lehetőségek.