196. ERŐPRÓBA – utóhatás (1996)

Kimegyek az erkélyre, guggolok néhányat – határoztam el. A korlátban jelképesen megfogódzkodva tízet csinálhattam. Éreztem, erősen feszül a combom, abbahagytam. A kellemetlen érzés továbbra is megmaradt, sőt, a lépcsőn lefelé tartva csak fokozódott: úgy mentem lefelé, mint akinek tele van a gatyája. Szembesültem fizikai állóképességemmel, pontosabban, állóképtelenségemmel.

Elhatároztam, naponta háromszor guggolok. Az elgondolást tett követte, mégpedig kitartóan.

Eleinte alkalmanként tíz guggolás volt a penzum, huszonöt lett a következő cél, melyet idővel megdupláztam. Ekkor már nem feszült az izomzatom, és nem fogott ki rajtam a lépcsőzés sem. Hasznára lett a tudatomnak – valamit elterveztem és megvalósítottam –, a fizikai állóképességemnek – erősödött a lábam és a tüdőkapacitásom –, és ezek összhatásaként magabiztosabbá váltam. Kedvemre lett az erőpróba sorozat. Fokozatosan emeltem a tétet: hetvenöt után következett a napi háromszori száz guggolás. Életritmusom részévé vált a testgyakorlás. A fizikai terhelés összeszedettebbé tett. Ilyen előzmények után álltam oda a következő reggeli penzumnak. Gondoltam egyet, addig fogom csinálni, míg fizikai erővel bírom.

A megszokott száznál, de még százötvennél sem akadt különösebb gondom: ekkor már erősen izzadtam, és a lélegzetvétel tempója is jelentősen fokozódott. Százhetvenöt környékén érezhettem először megerőltetőnek a kísérletet: talán ekkor egy ritmust kihagyva, kezemmel arcomról letöröltem a szemembe csurgó izzadtságcseppeket. Kétszáznál alábbhagyott a ritmus. Éreztem, van még bennem némi erő és szufla, de azt is, biztosan nem fogok estig kitartani. Kettőszázhuszonötnél elhatároztam, nyomok még huszonötöt, és befejezem. Minden újabb ereszkedés és emelkedés az utolsó erőtartalékaimat emésztette. Ekkor már szenvedtem. A kétszázötvenedik alkalomkor a kerek szám miatt úgy határoztam, nyomok még kettőt. Kettőszázötvenkettő lett a vége.

Úgy szakadt rólam a verejték, mintha meztelen felsőtestemet eső áztatná. Szívem olyan ritmusban kalimpált, hogy majdnem kiugrott a helyéből. A hosszantartó mély és heves zihálást kár említeni. Kivoltam, mint a liba. Félórába is beletelhetett, mire szervezetem funkcióiban visszaállt a normál állapot. Bőségesen pótoltam a szervezetemből hiányzó folyadékot, és hanyatt dobtam magam az ágyon: maximálisan elégedett voltam a teljesítménnyel. Talán nem csoda, aznap nem guggoltam többet. Ám másnap sem meg utána sem, egyetlen egyszer sem. Nem elhatározás eredményeként alakult így. Tudati megelégedettség okozhatta: megszűnt a motiváció.