147. ERDŐ MÉLYÉN – zöld (2005)

Alig hogy hivatalosan kijelölték az északi-zöld túraútvonalat, harmadmagammal útra keltünk. Jártunk olyan helyen, éppen a magyar–szlovák országhatárt jelző határköveken átlépdelve, hogy a nehéz terepviszony miatt még a célba megérkezés előtt ránk sötétedett, és a tervezettnél egy településsel előbb kellett lejönni róla. De akadt olyan meredeken lejtős szakasz is – Tolvaj-hegy –, melyen a két látó

túratárs az első néhány tíz métertől eltekintve, a könnyebbség okán teli talppal csúszva haladtak, majd fától fáig ereszkedve kapaszkodtak. Én ezt veszélyessége miatt nem mertem bevállalni – az elmúlt bő tíz év alatt ez lehetett a legnehezebb terepszakasz számomra. Erdő mélyén megbúvó turistaház mellé érkeztünk, melynek közelében viharvert Csepel teherautó parkolt.

Évekkel később Borsod tájait rendszeresen felkerestük Katival. Hamarosan rátaláltunk a régről ismert teherautóra, róla beazonosítottam az ismerős helyet. Nem kellett sokat várni arra, hogy rendszeres vendégeivé válhassunk a gyönyörű természeti környezetben megbúvó turistaháznak. A hatvanas évek elején a bányászoknak építették rehabilitációs céllal, legfőként a jó levegő miatt. Egészen közel hozzá egy barlang is található. Az épület belsejét lepusztult állapotban találtuk. A szobákban a két ágy mellett a vendégek egymás mellett csak féloldalasan férnek el. A csomagnak csak az ágy alatt van hely. A korszerűtlen fűtésrendszer és az áramszolgáltatás elavultsága miatt jóformán csak a melegebb hónapokban akadt néhány vendég. Mi persze élveztük a hideg, havas teleket is, bár ilyenkor a turistaházban tíz Celsius foknál aligha lehetett melegebb. De a gondnok konyhájában ott tüzesedett a sparhert, melytől méter távolságban ücsörögtünk.

Többször is felkapaszkodhattam a viharvert Csepel teherautó vezetőfülkéjébe, és élvezhettem a lankákon való hosszas döcögést. A járgányra vízszállítás céljából volt szükség, alkalmanként három köbméter volt a rakomány. Eközben az idilli környezetben fekvő turistaházon jelképesen kint volt az eladó tábla.

– Ezt senki nem fogja megvenni – mondogattuk egybehangzóan a párommal.

Nem véletlenül nem volt eddig telitalálatos nyereményünk a lottón. A turistaházat hosszú idő után megvásárolta egy tehetős család. Már az első alkalommal összefutottunk az új tulajdonossal. Csak az egész házat adja ki – tudtuk meg tőle. Veszett fejsze nyele lett számunkra a lak. Mi mást tehettünk volna? – beletörődtünk.

Ha Borsod eme táján pihenünk, minden alkalommal felkeressük az erdő mélyén megbúvó turistaházat. Megidézzük a régi szép, feledhetetlen emlékeket. Tőle pár száz méterre található az a kilátópont, ahonnan a legszebb panoráma nyílik a lankás tájra. Katinak ez vált a legkedvesebb helyévé.