Vidám napot / energiát gyűjtők...,

Az energia téma kapcsán mindig jogosan felvetődik a hatékonyság kérdése.

A kedvenc görög szigetünkre ismét megérkeztünk a párommal. Ha nem is minden egyes fűszálat ismerünk betéve rajta, de sokfelé megfordultunk a kerekded alakú zöld szigeten. Leggyakrabban bakancsosan jártuk be, néha felültünk a ritkán közlekedő buszra, idén pedig első ízben, egy fiatalos párhoz betársultunk a bérautóba.

Nem unatkoztunk egy percet sem a társaságukban. Az életmód tanácsadóként dolgozó hölgy a spontán ötlet gazdagság utolérhetetlen csúcsa, férje pedig a minden feladatra azonnal készen álló, iróniát vastagon hintő jellem. Pazar kettősüket a következőképpen fogalmaztam meg nekik címezve: úgy érzem itt magam veletek, mintha egy „Hurrá, nyaralunk!” című feledhetetlen filmkomédia mozit látnék élőben!

Autóból ki, autóba vissza — ekként telt a nap jelentős része. Az igazsághoz homloktörölgetve hozzátartozik, hogy valódi kánikulát fogtunk ki. Kívánságukra a nap utolsó akkordjaként elfurikáztunk egy olyan helyre, ahol — emlékezetem szerint — tizenkét nagyobb követ állítottak fel mértani alakzatban, a Waldorf iskola németországi képviselői. Tették, miután kiszámolták, hogy azon a helyen, az ilyen meg olyan összetevők és állások alapján, az univerzumból érkező energia átadására képesek lesznek a kövek.

A középkorú pár mély meggyőződéssel beállt a kövek mértani középpontjába, és a kozmikus energiát elkezdték sejtszintig magukba gyűjteni. Ezalatt a párommal onnan pár tíz méterrel egy padon ücsörögtünk: én ott úgy éreztem magam, mintha rajtam kívül más nem létezne a világból — mit kapok ezért a páromtól majd! Közel egy óra után indulhattunk vissza a szállásra.

Az előttünk lévő negyven kilométer megtétele közben nem untuk magunkat továbbra sem. Nevetgélve szálltunk ki a négykerekű kínai csodából. Már egymás mellett állva búcsúzkodtunk egymástól, amikor a minden pillanatban kreatív kész hölgy mosolyogva elcsicseregte nekünk, hogy: — Olyan fáradt vagyok, hogy alig állok a lábamon!