Emléktöredékek — Jorgi

Első utunk alkalmával részletesen írtam Kutaisziről, ezért most csak érintőlegesen róla. Télen nem, de nyáron üzemel a folyópartról a dombra a víz felett áthaladó, a múltba közlekedő kabinos felvonó. Magaslati végállomása a szovjet időket idéző vidámpark. Kevésbé érdekes a helyieknek, de tökéletes nosztalgiázásra az egykori keleti blokk országaiból érkező idősebb korosztálynak. Viszont új színfoltot jelenthet a nyugatról idekalandozó fiatalemberek életében. Kéttucatnyian bolyongtunk benne. A város parkjairól is érdemes megemlékezni. Szemnek tetszetősek. Látványukon túl fontos közösségi terek. Itt nem csak az otthonról magával hozott széken üldögélő idős asszony érzi jól magát, hanem a fülükben sárga bilétát viselő kóbor ebek is. Ők nem csak itt szunyókálhatnak háborítatlanul, hanem a késő esti és hajnali órák között a nappal forgalmas főútvonalak közepén is. A lakóépületek egy része vakolatlan. Oka elsősorban a szegénységre vezethető vissza. A kitörött ablaküveget gyakran farostlemezzel pótolják, amelyről a Kőleves című magyar népmese jutott eszembe. Mindezek fényében figyelemre méltó a környezet tisztasága. Szállásunk a főtér közelében, mellékutcában várt ránk. A jóformán autómentes környezetben a helyi apróságok és kiskamaszok együtt bandáztak. 22 órakor hazamentek vacsorázni, hogy fél órával később, további 30 percet együtt lehessenek még. A következő eset tovább vall a grúz anyáról. Vegyeskereskedésbe tértünk be a feleségemmel. Látszólag senki nem tartózkodott odabent, ám a paraván mögül a mellén szopós csecsemővel előkerült a boltos kisasszony.