64. EMBERI VISZONYOK
— diszkréció (1989.)
Olyan régen történt,
hogy talán már csak én emlékszem rá. Harminc évesen nagy örömmel vettem
birtokba az első önálló tulajdonú lakásomat. Az új építésű házba beköltöző
lakók mindegyike így lehetett ezzel. Ekkoriban kezdtem el seftelni, ezért az
átlagosnál nagyobb rálátásom nyílt mások életére. Híreket soha nem vittem
magammal. Sőt, ha egy-egy hölgy megkérdezte tőlem, hogy hogyan áll rajta ez meg
az a gönc, az érintettség okán őt átküldtem a szomszédasszonyhoz tanácsért.
Adódhatott volna alkalom egy-két pásztorórára is, de soha nem tévesztettem össze
a szezont a fazonnal.
A közeli kocsmába
időnként betért három lakótárs, egy-két korsó sör mellett beszélgetni. A
másodikon lakó apuka inkább foglalkozott az országosan megpezsdülő politikai
élettel, mintsem az asszonnyal, meg a három gyerekkel. Meggömbölyödött az
asszony hasa, szintúgy az első emeleten lakó másik apuka feleségének is.
Egy-két hónap eltéréssel érkezett a gólya, mindkét helyre egy-egy fiút
pottyantott a kéménybe. Keresztnevük is egyezett, az első emeleten lakó apuka
utónevével. Hamarosan kiderült, hogy nem véletlen az összecsengés. A másodikon
lakó apuka tajtékzott a dühtől és okolta a negyediken lakó apukát, hogy miért
nem szólt a dologról. Ő persze egyszer sem tartotta a gyertyát.
Az első emeleten
lakó apuka alacsony termetű cingár figura volt. Apósa viszont épp az
ellenkezője. Nem csoda hát, hogy amikor kettesben összefutottak a ház
alagsorában, a fiatalabb húzta a rövidebbet. Utána kéken-zölden felment a lakásba,
onnan hamarosan pár ruhával távozott, a másodikról a gyerekekkel együtt időközben
elköltözött asszonyhoz.
A másik tanulságos
eset egy szintén ebben a házban lakó család története. A férj első házassága
tragikusan végződött. Felesége orvosi műhiba következtében ikerszülés közben
életét vesztette, az újszülötteket sem lehetett megmenteni. A szülészetre
örömmel siető férj a mennyország helyett, hamarosan a pokol kínkeserves
tornácán találta magát. Csak hosszú évek elteltével tért magához szellemileg,
fizikailag és lelkileg annyira, hogy az életre képesnek tartsa magát. Idővel
másodszorra is megházasodott. Ebből a kapcsolatból két gyermek született. A
régmúltat nem tudta feledni. Idegrendszere nem bírta a mindennapok családi
terhét. Ez folyamatosan konfliktus helyzetet eredményezett náluk. A férj szóban
folyamatosan hitet tett a felesége és a még nem iskolás korú
gyerekek mellett, de nem volt képes magától eldobni a múlt embernyomorító
terhét. Végül is az a megoldás született náluk, hogy az asszony a gyerekekkel
elköltözött otthonról. A férj minden hétvégén meglátogatta őket és anyagilag is
maximálisan mellettük állt. Ilyenformán együtt maradtak és bár nem a szokásos
minta szerint élték a családi életet, de mindenki számára elfogadható életmódra
találtak.