Emberi gyarlóság
Csak csetlünk-botlunk itt e Földön
és ontunk hiába annyi vért.
Csalunk, csalódunk, s bízunk mégis,
magunk se tudjuk, hogy miért.
De ostoba e földi dráma!
s mily kegyetlen a szerepünk:
az ellen vétünk legnagyobbat
akit a legjobban szeretünk.
Kergetünk csalfa délibábot,
tüzet a szívünk lángja szít.
Ellökjük, aki szívére zárna,
s rajongjuk azt, ki eltaszít.
Van úgy, hogy százszor visszasírjuk
mit könnyű szívvel temetünk,
az ellen vétünk legnagyobbat
akit a legjobban szeretünk.
Egy rideg szó mindent leronthat.
Így szít gyarlóság üszke bűnt.
S csak akkor látjuk mit vesztettünk,
mikor az álmunk füstbe tűnt.
Későn eszmélünk rá, mikor már
jóvá semmit se tehetünk:
az ellen vétünk legnagyobbat,
akit a legjobban szeretünk.