Elefántláb — csokis müzli

A 2-es busz külső végállomásától negyed óra az 1855-ben megalapított városi botanikus kert. A látogatást várakozás előzte meg részünkről. Némi hiányérzet maradt utána. Apró örömök azért adódtak. Megleltem egyik kedvenc fámat, az oldalágaiból a földbe gyökereket eresztő fajtát, melyet jobb híján, magamban „földeléses” fának neveztem el. Tenyeret betöltő termést hozó citromfa. Virágzó hibiszkuszfák. Régi emlékemet felújíthattam a papagájvirágról. Felfedezést jelentett az amerikai kontinensen őshonos elefántláb (buzogányfa). Magassága 4-10 méter. A föld felett szétterülő törzsének körmérete egy méter, ebben tárolja a vizet. De húsz centiméterrel feljebb már csak harmada, a végére kicsúcsosodik. A magasban szélrózsaként szétterülő levelei keskenyek és hosszúak, vízszintes állásúak. Csermely táplálta tavacska, egymástól pár tíz centiméterre növő fák sűrűje, valamint a kertet létrehozó tulajdonos háza a további látnivalók. Délután ellátogattunk a Malaga parkba. Itt dúsabb, és talán bujább is a flóra. A fák, a bokrok és a virágok előtt latin feliratú táblák. Pad, pad után. Igaz, a pálmafák gyér koronája a napsugarakat csak szűrni képesek. Kiszélesedik a tér. Középen kör alakú színpad. Hétvégén flamenco est, hirdeti a plakát, de hol leszünk akkor már. A rendre fegyveres parkőr vigyáz: a füvön csapatosan tanyázó hajléktalanok. Itt is, és a belvárosban is, rengeteg hullámos papagáj. Ahol erősebb a motorizációs zaj, ott felcsavarják a hangerőt. A pihenőpark két szélében egy-egy eltérő irányú forgalmat lebonyolító főútvonal. A városból kivezető a pálmafás tengerparti oázis felé tart.