Egy útra felfűzve — renitens szemeteszsák

Turista kisbuszba szálltunk. A világon fellelhető sárvulkánok egyharmada-fele Azerbajdzsánban található. A vulkánok számát, sokszínűségét, és aktív tevékenységét alapul véve, nincs még egy ilyen terület a világon. Csak Gobusztánban több mint száz sárvulkán található. Negyven vulkán olajat hoz a felszínre. A bakui-szigetcsoportban pedig kilenc iszapos vulkáni szigetet tartanak számon. A Lökbatan nagyon aktív iszapvulkán. Első rögzített kitörése 1864-ben volt.

Órányi gurulás után az utazási iroda kisbuszát taxira cseréltük. Negyedórás országúti robogást követően terepre váltott a sofőr. Amennyiben sok eső esik, a terület a süppedő sártól gépjárművel járhatatlanná válik. Kopár síkterület vett körbe minket. Egykoron az ősóceán ringhatott itt. Hét működő sárvulkán várt ránk. A legkisebb sárkúp átmérője 30 centiméter. Földkáva magassága feleakkora. Vizébe kézzel belenyúltam: hideg, szagtalan. Sikamlós érzet maradt utána. A föld alól feltörő gáz a vizet megbugyogtatta. Amennyiben a gáz felhajtóereje erős, a tavacska aljának földtartalmát a magasba kilövi. Miután a nagyobb átmérőjű sárvulkántól eltávolodott a japán csoport, egy hatalmas pukkanást követően, vödörnyi sarat repített szét a környezetébe. Egyiktől a másikig sétáltunk Katival, amikor a keresztnevemet hallottam. A budapesti repülőtéren hosszasabban beszélgettünk egy jó karban lévő nyolcvanas férfivel, aki a bakui magyar külképviseleten dolgozó lányához igyekezett. Viccesen megemlítettem, ha meglátnak minket, füttyentsen egyet. Nos, nem füttyentett, hanem a keresztnevemen szólított.
A gobusztáni sziklarajzok és hasonmásaik, amelyek szinte az összes földrészen fellelhetők, az emberiség mesélő ősképei. Szememben felbecsülhetetlen kulturális értéket képviselnek. Ez egy igazi sziklaerdő, ahol különböző, több emelet magasságú kőhegy uralja a tájat. Egy-egy sziklán belül, egymástól elkülönülve, csak szürke és sárga színek. A térségben az utolsó jégkorszakot követően, az éghajlat melegebbre és csapadékosabbra fordulásával, tízezer évvel ezelőtt jelent meg az a népcsoport, amelynek településnyomai, továbbá művészi sziklarajzai, mindmáig fennmaradtak. Barlangokban éltek. A közeli füves szavannákról szerezték be élelmüket, illetve a Kaszpi-tengerből. A barlangok közelében közel hatezer különféle ábrázolás látható, mintegy 1000 mészkősziklán. Ezek nagy részén emberek és állatok jelennek meg, valamint ruházat, testdíszek, eszközök. Az állatok korai háziasítására utal, hogy egynémely rajzon a marhák és kecskék nyakán stilizált kötél látható. A képek véséssel, karcolással, pontozással, csiszolással készültek, kő- és fémeszközök segítségével. Némelyiküket megfestették. A legrégebbi sziklarajz korát nyolcezer évesre becsülik. A hasadékokban a kővésetek nehezen kivehetők. Demonstrációs tábla segíti a rajzok beazonosítását, felismerését. Hangilag érdekes a Gaval-daş nevű, három kisebb kővel alátámasztott nagy és lapos szikladarab, amelyet ha egy másik kővel megkocogtatnak, kongó hangot ad.
Bibiheybat. A mecset a VII. síita imám - Moussa al-Kazim lányának sírjára épült, aki Bakuba menekült, hogy elkerülje a kalifák üldöztetését. Ezt követően, a teológusoknak tartott sejkek a mecset köré építették otthonaikat. A szenthely híres volt csodás történeteiről, például egy évvel a fohászkodást követően, a meddő hölgy áldott állapotba került. Az 1920-as bolsevik hatalomátvétel után, a Szovjetunióban megindult a vallásüldöztetés. 1936-ban a komplexum több szerkezete az első robbantást követően összeomlott, a minaret a harmadik után. Miután az elpusztításra kijelölt szenthelyeket lerombolták, a történelmi jelentőségű műemlékek megőrzéséről szóló álságos moszkvai határozatot követően, Azkomstarisa Salamov, az ősi művészeti és természeti emlékek védelmével foglalkozó azerbajdzsáni bizottság vezetője, a mecset elpusztításáért húsz évet töltött a szibériai lágerekben. Az Oroszországtól függetlenné vált Azerbajdzsánban, régi fotók alapján, eredeti állapotában újraépítették, és 2008-ban felavatták. A cipőket az előtérben kellett hagyni. Ugyanott, tálban helyi, különleges csokoládé. Megkóstoltuk, világszínvonalú. Belülről a zöld kupola aranyozott hatású. Ajtón és falon túlzó díszítés. Egy terem látogatható, amelyben koporsók sorakoznak. A szomszédos teremben délidőben fohászkodó muzulmánok. A mecset előtt nagy terasz, rálátással a bakui teherhajó kikötőre.
A legtöbb tűztemplom Indiában található. Szerencsére, belőle akad egy Azerbajdzsánban is, az Ateshgah. A tűztemplom a zoroasztrizmus istentiszteleti helye. A szenthelyeken nincsenek képek vagy szobrok. Az egyetlen szentség egy örökké égő kis tűz, amely Ahura Mazdá örök világosságát, és dicsőségét hirdeti. A zoroasztriánus vallásban a tűz a tiszta vízzel együtt, a rituális tisztaságot szimbolizálja. A hívők nem imádják istenként a tüzet, csupán úgy tekintik, mint a ragyogásnak, dicsőségnek és fényességnek a jelképét, mint Istennek a legtökéletesebb szimbólumát, mint az ő isteni fenségének legjobb és legmagasztosabb képviselőjét. A zoroasztriánusok számára a templomban lévő rituális tűz azt a különleges helyet képviseli, ahol közvetlenül is megtapasztalható Isten jelenléte. A meglátogatott tűztemplomot 3 méter magas zárt téglakerítés veszi körül. Mintegy tucatnyi félszobányi méretű, alacsony bejáratú kiállítókunyhó látogatható: kövek, életképek (nyakrabláncra fűzött férfi, szamarat etető gazda, teázó emberek csoportja). Az udvaron három helyen lobogott a lángnyelv: kettő szabad térben, a harmadik kupolás, négy oldalról nyitott panteonban.
Yanardag az égő hegy. A lángnyelveket folyamatos gázszivárgás táplálja a felszín alól. Állítólag csak akkor fedezték fel a különleges természeti adottságot, amikor az 1950-es években egy pásztor véletlenül meggyújtotta. Azóta nem aludt ki a tűz. Kőlapokkal lerakott katlanban, az alacsony sziklák rései között, a föld alól feláramló gáz 5 méter szélesen és fél méter magasan ég. Körülötte a kövek kormosak.
Heydar Aliyev Látogató Központ. Bakuban egy domb tetején magasodik a teljesen szabálytalan alakú, meglepően látványos épület. Hatalmas füvesített nyílt terület veszi körbe. Az épülethez számtalan lépcsősor és mozgólépcső vezet. Környezetében korunk lakóházai magasodnak. Időhiány miatt nem ismerhettük meg belülről.
Vidéken az országút mellett gyakran tűnt fel hosszú zárt téglakerítés — mint a repülőtértől a fővárosba tartva — amely szolgálhatott zajvédő falként, de inkább a szegénység eltakarására. Esztétikus műtárgy. A világ első kőolaj-kitermelőkútjai Bakuhoz köthetők. Útközben a buszból láthatóvá vált néhány demonstráció célját szolgáló bólogatókút. Az egész napos vándorlás során két utastárssal alakult ki személyes kapcsolat. A busz végében beszélgetőtársammá a huszonhét éves londoni lány, Lucy vált. Milyen nyelven próbáltunk meg beszélgetni? Leginkább oroszul, meg a mobil fordítóprogramja segítségével. Kiderült, hogy a lánynak szimpatikussá váltak az orosz emberek, valamint a kultúrájuk. 2020-ban tervezte, hogy Moszkvába költözik, ezért elkezdett oroszul tanulni. A felbuzdulásból nem lett semmi sem, mert eredeti tervétől elidegenítette az agresszív orosz politika. Sajnálta, hogy az Egyesült Királyság kivált az Európai Unióból, és egyetlen egy angol politikust sem kedvel. A másik kapcsolat egy stockholmi nyugdíjas házaspárral alakult ki. Esetükben nem sietett segítségünkre sem az orosz nyelv, sem a fordítóprogram. Értettük egymást úgy, ahogy értettük. Ők egy Örményország-Georgia-Azerbajdzsán magánúton jártak. 2006-ban megfordultak Budapesten is. Mindezeken felül lett egy új szál is a két alkalmi ismeretség kapcsán: a következő utunk Londonba vezet, utána a második a svéd fővárosba. A skandináv házaspárnak pantomimmel sikerült tudtára adni, hogy Stockholmban az egykori börtönszigeten fogunk megszállni, amelynek nevét már mondta is a férfi.