24.
EGYSZER VOLT – lenyűgöző (2004)
Hétköznap. Egy túratárssal és a
vakvezetővel vágtunk neki a Pilis-hegység
csapásainak. Klastrom-puszta irányából Piliscsévre az országos kéken
ereszkedtünk alá. A falu innenső szélén eső vagy olvadás után kizárt, hogy ne
hatalmas sártenger fogadja a vándort. Utána hosszasan aszfalt következik. A
német juhász a bal lábam mellett enyhe húzással vezetett, a túratárs tőlem
jobbra lépkedett. A templom felé tartottunk. A szakmunkát végző német juhász
bal irányba tartva az úttestről le akart vinni.
– Mit csinálsz?! – kérdeztem morcosan.
– Hagyd a
kutyát! – tanácsolta a túratárs.
Vajon mi
történt? A közelben lévő egyik ház előtt kamion parkolt. Mögéje tartott a
rajzos szuka. A jármű takarásában a Nehéz-járom söröző húzódott. Egyszer
voltunk ott a vakvezetővel, méghozzá három hónappal ezelőtt. Odavezetett a
kocsmába tartó lépcsőhöz, és ha már ott voltunk, betértünk a csehóba.
Máskor is
bizonyította élénk emlékezőtehetségét. A lakástól a tüdőröntgen helyéig
metróval, majd hosszas gyalogolás után lehetett célba érni. Első alkalommal vezényszavakkal irányítottam. Eltelt egy év, újra
útra keltünk. A főútról a mellékutcába bekanyarodás után kíváncsiságból nem
utasítottam semmire sem. Ment-ment, aztán a kellő helyen balra bekanyarodott a
boltíves bejáró alá, azon túljutva kivezetett az udvarba, ott pedig balra fel a
lépcsőn. Helyben voltunk.