Vidám napot / egyről kettőre jutás...,

Mi fán terem a szerelem?

Ha nem is fán, de bennem minden bizonnyal terem. Ám a fa hasonlat mégis csak ide kívánkozik amiatt, mert a szerelem ősmagja vagy csírája velem együtt  jöhetett a világra. Első kibontakozása még az ovis éveim második felére datálódik. Többek között volt egy Jutka nevű leányzó játszó társam is. Édesanyja helyben takarító munkát végzett. Alacsony, sötét és göndör hajú asszonyságnak emlékszem rá: egy sokszor megnézett fotó emlékképe alapján. Jutka lánya félhosszú fekete hajat viselt. Mikulás ünnepe volt. Az óvodát fenntartó üzem kultúrtermében a gyerekeknek bábelőadást szerveztek: a nyúl és a farkas vitték a prímet. Én szemüvegben és szájtátva lestem a katartikus fejleményeket, a mellettem bal oldalt ülő szerelmem pedig aranyos kis fejecskéjét a bal vállamra billentve, elmélyülten nézte a mesejátékot. Idill a javából!

Elsős lettem. A középső sor végében ült Zsófi. Szemüveges, Kissé duci teremtés, és okossága vitathatatlan. Nem hinném, hogy valóban szemet gyönyörködtető virágszál lehetett, de valamiért mégis csak magára vonzotta a tekintetemet: óra közben többször is hátrafordultam, hogy láthassam. Egész éven át hevítette a szívemet, aztán elérkezett a nyári szünet ideje. Hogy konkrétan mivel üthettem el a forró napokat, az emlékképeket már nem tudom előhívni. Amikor második osztály elején rápillantottam Zsófira, még egy fellobbanó gyufaláng szikráját sem éreztem iránta: egy karikacsapásra mindennek vége lett köztünk!