16.
EGYRŐL KETTŐRE – mi fán terem a szerelem? (1964)
Ha nem is fán, de bennem minden
bizonnyal terem. Ám a fahasonlat mégis jogos lehet, mert a szerelem csírája
vagy ősmagja velem együtt jött a világra.
Első
kibontakozásának és kiteljesedésének ideje ovis korszakom második felére
datálódik. Többek között volt egy Jutka nevű
leányzó játszótársam is. Édesanyja helyben, takarítónőként dolgozott.
Alacsony, sötét és göndör hajú asszonyságnak emlékszem rá – egy sokszor megnézett
fotó emlékképe alapján. Jutka nevű lánya félhosszú fekete hajat viselt. Az
óvodát fenntartó üzem kultúrtermében a gyerekeknek bábelőadást tartottak Mikulásra.
A nyúl és a farkas vitték a prímet. Én szemüvegben és szájtátva lestem a
katartikus fejleményeket, a mellettem bal oldalt ülő szerelmem pedig aranyos
kis fejecskéjét a bal vállamra billentve, ujját szopogatva, elmélyülten nézte a
mesejátékot. Idill a javából.
Elsős lettem. A
középső sor végében ült Zsófi. Szemüveges, kissé duci teremtés, okossága
vitathatatlan. Nem hinném, hogy valóban szemet gyönyörködtető virágszál lett
volna, de valamiért mégis magára vonta a tekintetemet. Óra közben többször is
hátrafordultam, hogy láthassam. Egész éven át hevítette a szívemet, aztán
elérkezett a nyári vakáció ideje.
Amikor második
osztály elején rápillantottam Zsófira, még a fellobbanó gyufaláng legkisebb
szikráját sem éreztem iránta. Egy karikacsapásra mindennek vége lett köztünk.