Vidám napot / Edit...,

Etalon.

Edit egy kereskedelmi középiskolába járó diák volt, akit az élelmiszer üzletben ismertem meg, mint az ott szakmai gyakorlatát töltő egyik lányt. Egy sokgyermekes újpesti család legidősebb gyermeke volt. Középmagasnál alacsonyabb, végtelenül tisztelet tudó és meleg szívű  teremtést ismertem meg a személyében. Szimpatikusságát tetézte, hogy olyan szépen volt képes elpirulni, hogy az egyenesen lenyűgözött. Kimondottan kedveltem, de nem feltűnően. Egy momentum erősen megragadt bennem vele kapcsolatban.

Az üzlet második számú vezetője magához hívta a csupa lélek lányt. Fahangon előadott kisebb fejmosásról lehetett szó — én eközben tőlük pár méterre állhattam. Amire rácsodálkoztam, az a két nő közötti égbekiáltó kontraszt volt. Az üzletvezető-helyettes egy savanyú uborkához hasonlító, szemüveges satnya fehérnép volt, arcáról beszédesen lerítt az ő fontos, nem feledhető szerepköre. Vele szemben szerényen és alázatosan ott állt vigyázban, Edit. Törékeny fiús alakja még jobban kiemelte arca páratlan varázsát. Vitathatatlanul szép volt a pofija, de még annál is bájosabb! Eme kettős hatás együtt őt a „fehér holló” gyakoriság kategóriájába emelte nálam. A két nő minden tekintetben az ellentmondás tökéletes mintapéldájává vált a számomra. Már nem hallgattam a mosolyt fakasztó szentenciát, hanem elbűvölten figyeltem a képi varázslatot — közben lelkem minden kisugárzásával a lányt erősítettem.