: ÉDES — olykor sokféléből tevődik össze (2008)
A történet ott kezdődik számomra, hogy az évezred
végén egy pályázatra sikeresen bejelentkeztem. A nyertesek közé sorolódtam, de
mást kaptam, mint amit kértem. A számítógépet felajánlottam azon nem látó gyerekek
egyikének, akiket maguktól eldobtak a szülők.
Az intézetben lakó madárcsontú lányka örömmel vette az
ajándékot. Előtte már beszélgettem vele hosszasabban. Tőle tudom, hogy
édesanyja kétszer is kereste telefonon, de mire szív repesve odaért a folyosó
végében falra felszerelt nyilvános készülékhez, üres volt a vonal. Szüleit nem
ismerhette meg, és minden valószínűség szerint, már nem is fogja.
Sorsának sajátos bélyege erősen rányomta lenyomatát.
Szavát nem hallani, feltűnően visszahúzódó felnőtté vált. Hála az odafigyelő
intézetnek és az állam anyagi támogatásának, az egyik észak-pesti lakótelepen
önálló lakáshoz jutott. Egyik közös ismerősétől tudom, hogy máig tartóan
szokása maradt: amennyiben csokoládéhoz jut, az asztal alá elbújva eszi meg —
édes keserv élet.