Vidám napot / ebéd...,

Áthallás.

Az alábbi történetet elmesélésből ismerem, de mindkét helyszínen gyakran megfordulhattam régebben. Az érintetté váló beteg számára fajsúlyos kérdés a hamarosan bekövetkező műtét, az operációt végző orvos számára pedig egy soron következő, kipipálandó rutin feladat. Ezalatt a kórházi személyzet többi tagja is szakszerűen és következetesen teszi a dolgát.

A műtőasztal egy átlag ember méretű szélességű alkalmatosság. Oka, hogy a doktor könnyen hozzáférhessen az operálandó testfelülethez. A szemműtétet végző orvosok a beteg feje mögött szoktak ülni. Szemműtétek alkalmával — a hazai gyakorlatban — a felnőtteket nem szokták elaltatni. Ettől függetlenül többünkkel előfordult már, hogy az operáció közben egy rövid időre elszundítottunk. Hogy ilyenkor ki mennyit alszik, és ki miért ébred fel utána, az esetleges.

Az egyik páciens késő délelőtt került fel a műtőasztalra. A lényeg, hogy egyszer csak békés horkolás hallatszott a lepel alól. A beavatkozás gördülékenyen folyt tovább. Igen ám, de a műtő oldalfalával szomszédos étkezdéből, a férfi osztály folyosójára jó hangosan kikiáltott az egyik nővér: — Ebéd! A felhívást nem csak a kórtermekben tartózkodó betegek hallották meg, hanem a műtőasztalon addig békésen hortyogó páciens is. Horkantott egyet utolsónak, majd felébredve nagyot kiáltott: — Máris megyek, nővérke! — és elkezdett feltápászkodni. Az alaposan meglepődött operáló stáb a beteget csak nagy nehézség árán bírta fizikailag visszatartani. Hosszas győzködés után értette meg az éber fülű beteg, hogy ezúttal nem vonatkozik rá az ebédre szóló meghívás.