Dögunalmas vagy magával ragadó — olyan mint Catania

Szicília fő büszkesége a manapság és még sokáig aktív Etna. Ki ne szeretne a tetejébe feljutni? Mi is így voltunk ezzel meg mások is. Vajon hogyan lehet célt érni? A tuti válasz nem is olyan egyszerű. Először is, Cataniában két euróért két megbízható túrabotot vásároltunk. Mibenléte majdnem hétpecsétes titok: kínai felmosó nyél. A vasútállomás mellett lévő buszvégállomásról a negyed 9 órakor induló, legfeljebb két egymást követő járattal lehet tömegközlekedéssel célt érni. A 40 kilométerre és 1900 méter magasan lévő parkolóig tart az út. A központi buszvégállomás szélében üzemelő Cafe Dakriban a menetjegyet előre meg lehet váltani, de a járatra való feljutás az érkezés sorrendjében történik. Lehet próbálkozni még: szervezett program keretében, saját vagy bérelt gépjárművel, elektromos vagy pedálos kerékpárral, netán gyalogosan. A busz egy hosszabb megállást követően 10 órára ér oda, és 16 óra 15 perckor indul vissza. A retúrjegy ára tizenkét euró. Legkésőbb a parkolóban kell az úti cél felöl dönteni. Aki felszeretne jutni a csúcsra, annak muszáj szervezett útra befizetnie. Az 1900 méteren lévő parkolótól 2900 méter magasig terepjáró kisbusz visz fel, onnan 3400 méter fölé a nemzeti parkos túravezetővel kell haladni. A teljes út ideje 6 óra. A tömegközlekedés csontra kiszámítva. Szerintem a 2500 méteren lévő menedékháztól is lehet szervezett úttal a hegy magasába jutni – előzetesen érdemes utánanézni. Ott már vannak kráterek, forró a talaj, a földből gőzök és gázok törnek fel. A kéngőzzel könnyen meggyűlhet az ember baja. A parkolótól nem terepjáróval kétféleképpen lehet tengerszint felett 2900 méterig eljutni. Ott ér véget a jelképes autóút. Az első 2,5 kilométeren 600 méter szintet kell letudni (90 perc), utána újabb 2,5 kilométer következik 400 méter szinttel. Aki spórolni szeretne erejével, az út első felét kiválthatja a hatszemélyes kabinos felvonóval. A retúrjegy ára harminc euró, egy út húsz euró. A kabinos felvonó felső végállomásánál lévő menedékház étteremmel is várja az úton lévőket. A parkolónál és a felvonó végállomásánál is foglalható szállás. Ez jelentősen megkönnyítheti a csúcstámadás sikerességét. Ellenben még ekkor sem tuti a terv megvalósulása, mégpedig a kiszámíthatatlan időjárás miatt. A szerencse itt sem nélkülözhető. Az viszont egészen biztos, hogy aki eljut a parkolóig, két krátert is felfedezhet. Az egyik minimális erőbedobással körbejárható. A másikhoz rövid, de nagyon meredek kaptató vezet fel. Ez a két lehetőség tömegközlekedéssel gond nélkül kivitelezhető.

Vajon milyen szerencsével jártunk? Ragyogó napsütésre ébredtünk. Napközben közel 30 Celsius fokra lehetett számítani a városban. Szokásunk szerint idejekorán megérkeztünk a buszmegállóba. Félúton félórás megállót iktatott be a sofőr – vendéglő mosdóval. Az 1900 méteren lévő parkolóban szél esővel időjárás fogadott minket. Nem estünk kétségbe. A felvonóhoz már a zord időjárási viszonyokhoz igazított ruházatban indultunk. Az erős szél miatt üresen járatták a kabinokat. A jegyet váltott utasokat terepjáróval szállították fel a menedékházhoz. A kisbuszokba függőleges létrán felmászva lehetett beszállni. Odafent még a parkolóban megtapasztalt fizimiskájánál is rútabb pofáját mutatta az időjárás. Erős és viharos szél váltogatta egymást. Az eső nem hagyott alább. A levegőben meglátszódó lehelet bizonyította a 7 Celsius fok alatti hőmérsékletet. Feleségem perverziója, hogy imádja a szélsőséges időjárási viszonyokat testközelből megélni – itt aztán kiélvezhette magát. Némelyik turista lábán szandál, másokon vékony pulóver. Nem csak ők fordultak vissza hamarosan a menedékház felé, de a ruházatilag rendben lévők közül többen is követték példájukat. A látótávolság folyamatosan változott, 2-10 méter között. Lényegében felhőben igyekeztünk egyre feljebb. Többen is fel-felköhögtek, melynek oka a szél hozta kéngőz volt. Az egyik turista arról panaszkodott, hogy az ő szemét már régóta csípi a kéngőz. A táj holdbéli, mindenfelé fekete lávafolyások. Éppen olyan, mint Catania: dögunalmas vagy magával ragadó. Embere válogatja. Feleségem járt már a csúcson. Elszántak voltunk. Mindenki a jelképes autóúton haladt, mely csekélyen morzsalékos, vonalát leszúrt karók jelzik. Tempósan haladtunk, mígnem az út szélében parkoló terepjáró nemzeti parkos sofőrje kézmozdulattal jelezte, idáig és nem tovább. Véleményem szerint 2800 méteren lettünk feltartóztatva. Teljesen értelmetlen lett volna továbbmenni, meg veszélyes is. Mindig a hegy az erősebb. Lefelé menet már nem fűtött minket a hegymenet heve. Ruháinkban összébb húzódzkodtunk, de még így is vacogott Kati foga. Hőháztartás szempontjából a tűréshatár peremén ingadoztam a nyári túraing és a kapucnis, víztaszító softsell dzseki oltalma alatt. A hátizsák mélyén vésztartaléknak ultraviola-szűrős, rövid ujjú póló lapult. Szemből egyre ritkábban érkeztek. Feltűnt a feleségemnek, hogy az egyik távoli kis zugban növény zöldell. Megálltunk. Kattant a fényképező és uzsgyi tovább. A menedékház most valóban menedékül szolgált számunkra. Teljesen átfagyva huppantunk a padra.