Vidám napot / diplomával tönkrevágott élet...,

Nem a jelen korrajza.

Szüleim egykori szomszédja lesz terítéken a következőkben. A férfit az ötvenes évek környékén tették két diplomás villamos mérnökké. Igen, tették, mert a jelentős felsőfokú szakemberhiányt gyorstalpalók segítségével kívánták megoldani akkoriban. Az öt vagy hat évhez képest a Három év eltelik úgy, mint a sicc — és bekeretezhető a papíros. A ripsz-ropsz tanulmánynak életre szóló kihatása lett, vélem, nem csak az ő esetében.

Már gyerekként feltűnt a számomra, hogy a bácsi arca tompa, semmilyen értelem nem kéredzkedik le róla. Felesége nagyon büszke volt rá, nem is köszönt az engem kétkezi munkájukért kapott fizetésből felnevelő szüleimnek. Tette gőgje tudatában mindaddig, amíg öthónapos terhesen rosszul nem lett, és a falba belekapaszkodva becsöngetett a szüleimhez. Könyörögve megkérte őket, hogy amíg meg nem érkezik a mentő, egyikük menjen át hozzájuk segítségnek.

De térjünk vissza a főhősünkhöz. Szakmérnök létére a lakás csengőt nem tudta működőképes állapotba hozni: a segítségre felkért apukám csak mosolygott rajta. Ennek ismeretében nem csoda, hogy Munkahelyről munkahelyre vándorolt, és még két év múlva is, csak az ismerkedésnél tartott — a róla írt személyzeti osztályvezető véleménye alapján. Másutt próbálkozott meg a kitöréssel. Otthonában akarta megvalósítani önmagát, de a fúrásra és kalapálásra alkalmas eszközök maximum a lomtenger létrehozásában segítették őt elő. Nagyon nem érthette folyamatosan ismétlődő felsüléseinek okát.

Mindenesetre, agyasnak tarthatta magát, mert az egészségügyi minisztert tegező stílusban kérte telefonhoz a titkárságon, ami, a számára, ha nem is végzetesen sült el, de nevet szerzett magának ott is. Feljelentett a körzeti orvostól kezdve a fán csicsergő verébfiókáig bezárólag mindenkit. Lankadatlanul tovább forgott a nyolcast kapott észkerék, mert egyszer taxit hívott, és egy szál kissé szaros alsógatyában beülve, elvitette magát a szakorvosi rendelőbe: ott is fogták őt.

Máshoz viszont volt esze. Feleségét folyamatosan gyötörte, és ha ő emiatt kinyitotta a száját, odaosont a bejárati ajtóhoz, és kitárta: hadd hallják meg a szomszédok. A szeghez és a kalapácshoz érthetett a legjobban, mert egyik éjszaka feleségének szobaajtaját a tokhoz odaszegelte: az utcára lekiabálva kért segítséget az asztmás asszony.

Aligha lehettek barátai a diplomás szomszédnak. Zagyva beszéde miatt mindenki fényévnyi távolságra kerülte őt. Bár az ő és az én kapcsolatunk mindig stabilan a nullponton volt mérhető, mégis azzal vágott fel a nem létező haverok előtt, hogy áthozza tőlem a videót, és szexfilmekkel tágíthatják a gatyájukat.

Felesége halála után egyedül maradt a lakásban. Nyáron éjjel kettőkor kezdett hozzá a takarításhoz, ami néhány tíz liter víz utcára való kizúdítását is magában foglalta. A lakásban úgy hűsítette a nyár hevét, hogy napokon át hideg vizet folyatott a kádba, teljes nyomással. Vesztét a trehánysága okozta. Mezítlábasan mászkálhatott otthon, és beleléphetett egy rozsdás szegbe. Emiatt kórházba került, ahol a kivizsgálás után közölték vele: könnyen elképzelhető az amputálás — egy óra múlva meghalt.

Én őt utólag egy szerencsétlen áldozatnak tartom. Miért? Elhitették vele — egy az átlagosnál gyengébb szellemi képességű emberrel — hogy kétdiplomás szintű lángelme. Mivel csak „tedd ide-tedd oda” szintű munkára lehetett volna alkalmas, ezért elhitte magáról a fából vaskarika képességet, és ehhez mérten szabta meg önnön és a körülötte lévő emberek értékét. Az alapvetően téves felfogáshoz egy életen át sziklaszilárdan ragaszkodott, ami által kudarcból kudarcba bukdácsolt élethosszig tartóan. Amennyiben valós szellemi képességének megfelelő szakmát szerzett volna jogosan, abban megvalósíthatta volna kézzel fogható önmagát, akár örömét is lelhette volna benne.