() CSIZMA AZ ASZTALON — Világszám (2022.)

Alicantéban az első napon olyan megveszekedett zivatar zúdult a nyakunkba, hogy kiadós esti tusolásnak is sok lett volna. A turista muszájból kénytelen az időjárás viszontagságaira fittyet hányni, mert a rendelkezésére álló idő adott. Betértünk a városi bikaviadal aréna múzeumába. A tárlat mindaddig nem hozott tűzbe minket Katival, mígnem megálltunk ama bizonyos fekete-fehér fotó előtt. Mivel ekkor jártam először spanyol földön, ezért akkor még személyes megtapasztalásból nem ismerhettem a bikaviadal aréna részleteit, melyet később a bölcsőnek számító Rondában pótolhattam. Vajon mi volt látható a fotón?

Az áldozati bárány szerepkörre kárhoztatott harci bika nem a porondon rúgkapálva verte fel a port, hanem a nézőtér első soraiban állva bámészkodott, a már üres széksorok között!

Mivel a konkrét történetről nem olvashattam részleteket sehol sem, ezért jobb híján, bemutatom a helyzet abszurditását. A küzdőtér mérete egy bizonyos mérethatáron belül lehet csak, tehát nem egységes, de vegyünk alapul egy ötven méter átmérőjű kör alakú porondot, melyet százharmincöt centiméter magas, kétujjnyi vastag fából készült palánk vesz körbe. A teli kerítés és a szintén ugyanolyan magasan kezdődő, korlát nélküli nézőtér között, két méter széles árok fut körbe, ahol az újságírók, fotósok, és a városi népesség tótumfaktum tagjai tartózkodhatnak. A pár száz kilós, magasugrásra előzetesen semmiképpen nem edzett bikának, először valahogyan a palánkon kellett átjutnia, majd a két méter széles árokból izomból elrugaszkodva, fel a lelátóra. Persze az is lehetséges, hogy titkolt sportfenomén lévén, nekifutásból akkorát ugrott távol-magasba, hogy a körpalánk fölött madárként átrepülve egyenesen a szájtáti publikum között találta magát.

A hátralévő kérdés már csak annyi: vajon ezen a bika vagy a nagyérdemű lepődött-e meg jobban?