Csitri — ótestamentum korán és bikini

Akaba. Muzulmán országokban elsőnek itt tapasztaltam, hogy a müezzin reggeli imára hívó éneke három részletben hangzik fel. Esetünkben: 5 óra 27 perckor, majd negyedórával később, legvégül fél perc hosszan 20 perc múlva. Jordánia egy keskeny parti sávval kapcsolódik az Akabai-öbölhöz: a várostól az izraeli határ három kilométerre. Mivel tilos a tengerpart kisajátítása, ezért úszószigeteken luxusapartmanokat hoztak létre. A települést 150 ezren lakják. Klasszikus belvárosról vagy nagyvárosról tapasztalatunk szerint nem beszélhetünk. A központban lévő mecset háta mögött lévő élelmiszer és vegyes áru kínálatú bazár szétnézésre sarkalt minket. A müezzin dél körüli imára hívó énekét innen sikerült rögzíteni. A mecset bejáratával szemben a homokos városi strand. Az előzetes hírekkel ellentétben, a part és a víz elfogadható tisztaságú. Bár mellékhelyiség és néhány napernyő is akadt a fövenyen, de szolid kivitelben. A strand szabályára őr vigyázott. Egyik fő élményem innen származik, mégpedig ahogyan a partra vetődő szelíd hullám a kavicsok között visszatér az övéihez – ezt a felvételt a hangokra egyre jobban odafigyelő feleségemnek köszönhetem. November közepén 25 fokos vízben fürödhettünk. De nemcsak mi lubickoltunk a középkék vízben. Két alsós korú fiúcska azzal szórakozott, hogy közvetlen közelemben nagy fröcskölve elszaladtak, majd összebújva jót kuncogtak magukban, ismerős a játék, én is voltam gyerek. Tőlem pár méterre, három negyvenes, talpig feketébe öltözött, fejükön fekete kendőt viselő nő ült a mellig érő vízben. Kedélyesen, ráérősen beszélgettek. Közben megérkezett egy tizenkét év forma kiskamasz lány. Rajta térdig érő fekete cicanadrág és rövid ujjú póló. Sivítva vágódott közénk az a hétéves csitri, aki bikini trikóval kreáció merészségében tündökölt. Ő még véletlenül sem tett volna szájkosarat magára. Ezalatt muszlim férfi igyekezett a szárazra. Partot érve felsőtestéről lekapta a vizes pólót, boka felett érő inget húzott magára, majd laza mozdulattal lekapta a fürdőgatyát, és már indult is a város felé. Két férfi hangos szóváltás közben hajba kapott. Elcsattant néhány öklös, célba talált néhány hátba rúgás, majd fokozatosan elcsendesedett a tájék. Kétrészes bikiniben szőke fehér lányok érkeztek strandolni. A helyi fiatalemberek nagy szemeket meresztve bámulták a friss húsokat. Az egyik szájtáti arab fiút a város felől érkező barátnője indulatosan hátba vágta, és fejével egyértelműen jelezte, hogy merre tovább. Jobb híján tette a dolgát.

A föveny szomorú emlékeként marad meg bennünk, ahogyan az óvodás korú fiúcska kezében a kismacska farkát fogva, az állatot többször is a földnek csapta. Szülei látták, de nem szóltak.

Máshol is szétnéztünk. Szállásunk közelében iskolából hazafelé tartó jó arcú kisfiú köszönt ránk, melyet viszonoztunk. A hotel ablakából a járdán hazafelé tartó iskolás lányokat figyelte Kati. Az első hat osztályt a fiúkkal koedukáltan végzik. Kötelező lehet számukra az iskolaköpeny, mely zöld színű és vagy térdig ér, vagy bokáig. Mindegyikük fekete nadrágot viselt. A felsőruházatban már lehetett eltérés. A fejkendő fekete vagy fehér. Csupán két lány nem kötött fejkendőt, és mindössze egy akadt közöttük – ő egyedül jött a járdán –, aki sportcipőt, farmernadrágot és rövid ujjú pólót viselt. Haját nem fedte kendő. Fehér holló a feketék között, mert kinézete alapján arab származású lehetett.

Szállásunk közelében újonnan épült, négy emeletnél nem magasabb, szinteltolásos, tetszetős lakóházak nőttek ki a földből. Külsőre minden rendben volt körülöttük. Az épületeket meglepően széles járda kötötte össze egymással. Ezekben a házakban többgenerációs családok számára alkalmas lakásokat alakítottak ki. Nagyságuk 90-120-150-180 négyzetméter. Elsétáltunk a hotelnegyed felé. A véletlen úgy hozta, hogy épp ott jött rám a kisebb szükség. A szállodákon kívül minden vendéglátóegység zárva. Feleségem kinézte az Intercontinental impozáns épületét. Jövetelünk okát megértve, a kapus főnökének kérésünket tolmácsolta, aki felhívta a szálloda portáján lévő felettesét. A feljebbvaló hölgy a telefonhoz kért, és feljogosított minket a belépésre. A szállodai portaszolgálatot nadrágkosztümös, fejkendős, középkorú alkalmazott látta el. A hátizsákokat feltettük a görgős továbbító rendszerre. A biztonsági átvilágítás után átvehettük. Visszafogottan elegáns, szürke színbe öltöztetett hallba érkeztünk. Látszott rajta a pénz. Vízesés párásította a levegőt. Az ülőbútorok diszkréten bújtak meg. Hamar rátaláltunk a mozgáskorlátozott jelzésű ajtóra. Odabent sem vécécsésze platinából, sem mosdótál aranyból, de még egy nyamvadt kilincs se ezüstből – viccelődtünk. Mikor távoztunk a főépületből, a hölgy megköszönte jövetelünket. Utólag úgy vélekedtünk, hogy a világhírű hotellánc nem engedheti meg magának, hogy ilyen kérést megtagadjon egy fehér botos embertől. Rossz reklám lenne számára.