Vidám napot / csípős...,

Nem a kalocsai csípős paprika kerül a nyelvem hegyére.

Kezdem magammal, amivel csupán az időrendi sorrendet szeretném betartani nagyjából. Mindhárom eset pár hónap leforgása alatt történt meg velünk. A Pilis belsejében szemünk elöl nyoma veszett a sárga turistajelzésnek, és mivel az idő előrehaladtával reménytelenné vált a kitűzött végső cél elérése sötétedésig, lemondtunk róla. Körbenéztünk. Egy olyan helyen találtuk magunkat, ahonnét tömegközlekedéssel eljutni valahová, naponta csak néhányszor adatik meg. Döntöttünk. Stoppoltunk, és így jutottunk el Szántóig, a buszvégállomásra. Mivel bőven volt idő a következő járatig, leültünk egy asztal köré a párommal, késői uzsonnára.

Hamarosan hármasban találtuk magunkat: egy darázs érkezett hozzánk, hívatlanul. A párom rossz néven vette a rovar jelenlétét, és tevékenyen fellépett ellene, de egy pillanatnyi kihagyás elegendőnek bizonyult hozzá, hogy a nyelvembe belecsípjen a kis dög. Kiderült, hogy a darázscsípésre nem vagyok allergiás, de a nyelvemben napokig lüktető érzést éreztem.

Borsodban járunk már. A bozótosban növő bio almafa piros gyümölcse nagy csáberővel csalogatta oda magához a páromat. Nem teketóriázott sokáig a fehér nép, kölcsönkérte tőlem a fehér botot, hogy a gyümölcsöt vele leveri. Belegázolt a méteres gazba, de mielőtt a fa alá megérkezhetett volna, hangosan felkiáltott, és menekülésbe fogott. Minden előzetes jelzés nélkül megtámadta őt egy darázs. Nem járt jobban pár nappal előtte sem, amikor egy vadlesre kapaszkodott fel. Még nem ért a tetejébe — labdanagyságú darázsfészket látott odafent, de ekkor már támadott is az éber őrszem. Talán egy hétbe is beletelt, mire a csípések méreganyagát nyomtalanul feldolgozta a szervezete.